Az EPPO szerda reggel jelentette be hivatalosan, hogy vádat emelt a belgiumi Bruges-ben található Európa Kollégiumot (College of Europe), valamint az Európai Unió Külügyi Szolgálatot (EKSZ) érintő korrupciós ügy három érintettje ellen.

Mogherini mellett az ügy gyanúsítottja még a Bruges-i College of Europe egyik vezető munkatársa, valamint az Európai Bizottság Közel-Keletért, Észak-Afrikáért és a Perzsa-öböl térségért felelős szolgálatának vezérigazgatója, az EKSZ 2021 és 2025 között szolgálatot teljesítő főtitkára.
Az EPPO közleménye szerint a három érintettet kedden vették őrizetbe. Hozzátették, hogy szabadon is engedték őket a nyomozás idejére, mivel úgy ítélték meg, hogy esetükben nem áll fent a szökés veszélye.
„Mindhárom személyt ártatlannak kell vélelmezni mindaddig, amíg az illetékes belga bíróságok be nem bizonyítják bűnösségüket” – fogalmazott az Európai Ügyészség.
A belga rendőrség kedden, a kora reggeli órákban egyidejűleg tartott razziát az EU brüsszeli külügyi szolgálatának főépülete mellett, a Bruges-i College of Europe-ban, valamint magánlakásokban.
Az Európai Ügyészség vezette, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által is támogatott büntetőeljárás részeként végzett akció során dokumentumokat foglaltak le. Az uniós ügyészség szerint erős a csalás gyanúja egy olyan pályázattal kapcsolatban, amely kilenc hónapos képzési programot biztosított fiatal diplomaták számára 2021 és 2022 folyamán. A pályázatot az uniós külügyi szolgálat írta ki, és a kollégium nyerte meg.
Az olasz szocialista Federica Mogherini régebben vezette az EKSZ-t, jelenleg az Európa Kollégium rektora, az oktatási intézmény élén idén kezdte meg második ötéves ciklusát. A vizsgált időszakban az uniós külügyi szolgálatot a spanyol szocialista Josep Borrell vezette.
(Demokrata)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
