Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Föderációs Tanács ülésén arról számolt be, hogy Oroszország tovább egyeztet az Egyesült Államokkal az ukrajnai rendezésről, és kitért arra is, milyen szerepet játszik ebben az Európai Unió. A RIA Novosztyi beszámolója szerint Moszkva és Washington jelenleg is tárgyal a háború lezárásának feltételeiről.

Lavrov szerint Trump elnök a hivatalba lépése után gyorsan felismerte azokat az okokat, amelyek Oroszország értelmezése szerint elkerülhetetlenné tették az ukrajnai háború kitörését. Elmondása alapján Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízott olyan javaslatokat juttatott el Moszkvába, amelyek az ukrajnai nemzeti kisebbségek és vallási közösségek jogainak biztosítására irányulnak – számolt be az Origo.
A külügyminiszter úgy fogalmazott: az Európai Unió abban a hitben jár el, hogy katonailag legyőzhető Oroszország. Úgy véli, az EU jelentős politikai tőkét fektet a háború folytatásába, miközben az ukrán társadalom súlyos veszteségeket visel.
Hozzátette, Oroszország nem kíván konfliktust Európával, ugyanakkor válaszolni fog minden ellenséges lépésre, így például európai katonai egységek kiküldésére vagy az orosz állami vagyonok felhasználására.
Lavrov azt is állította, hogy Brüsszel hátráltatja a béketárgyalásokat, és szerinte erről Trump korábban szintén beszélt. Úgy fogalmazott, Európa arra ösztönzi az ukrán vezetést, hogy folytassa a harcokat, miközben anyagi érdeke is fűződik az orosz eszközök kisajátításához
– számolt be a RIA Novosztyi.
A külügyminiszter emlékeztetett arra is, hogy a múlt héten Vlagyimir Putyin a Kremlben fogadta Steven Witkoffot és Jared Kushnert, és a felek mintegy öt órán át tárgyaltak az amerikai békejavaslat részleteiről.
Putyin közlése szerint az eredeti 28 pontot Washington négy külön csomagra bontotta, és azokat egyenként kívánja egyeztetni. Az orosz fél több kérdéssel nem értett egyet.
Eközben Volodimir Zelenszkij Nagy-Britanniában tárgyalt Keir Starmer brit miniszterelnökkel, Emmanuel Macron francia elnökkel és Friedrich Merz német kancellárral az amerikai javaslatról. Az ukrán beszámolók szerint Zelenszkij továbbra sem hajlandó területi engedményekre. Ugyanakkor közölte, hogy szerdán módosításokkal kívánja kiegészíteni az amerikai békekezdeményezést.
(MNO)
