2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Sulyok Tamás: Teljes a nemzeti egyetértés a gyermekekkel szembeni bűncselekmények elítélésében

Sulyok Tamás köztársasági elnök nyomatékosítani kívánja azt a nyilvánvaló tényt, hogy eleve teljes a nemzeti egyetértés a gyermekekkel szembeni bűncselekmények mélységes elítélésében és az elkövetők súlyos megbüntetésének szükségességében, függetlenül attól, hogy milyen közösségben, oktatási, nevelési, gyermekvédelmi intézményben, javítóintézetben, vagy akár családon belül történik az elkövetés – közölte a Sándor-palota csütörtökön az MTI-vel. 

A gyermekek a nemzet, a társadalom legnagyobb értékei, ezért a nevelésükkel és védelmükkel foglalkozók feladata és munkája minden tiszteletet és elismerést megérdemel. 

A gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó intézményeket, az azokat fenntartó és felügyelő – állami és nem állami – szerveket, valamint az ott dolgozókat és döntéshozókat ugyanakkor minden szinten szigorú szakmai és jogi felelősség terheli, amelynek érvényesítésére a magyar jogrendben rendelkezésre állnak és rendeltetésszerűen működnek a megfelelő eszközök.

Ezek alkalmazásával minden esetben az érintett szakpolitikai szervek és hatóságok feladata, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a bűncselekmények alapos kivizsgálása, kellő súlyú szankcionálása és – legfőképpen – hatékony megelőzése megtörténjen.

Mivel mindenfajta hangulatkeltés, valamint a hatóságok és érintett szervek iránti indulatok szítása hátráltatja az igazság kiderítésének folyamatát, a gyermekek és fiatalok megóvása iránti valós elkötelezettség higgadt, felelős és következetes hozzáállást követel meg mindenkitől, különösen a közhatalmat gyakorlóktól és a közélet szereplőitől – emelték ki a közleményben.

#Sulyok Tamás #hangulatkeltés

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!