A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség mindhárom őrizetbe vett és a héten kihallgatott gyanúsított esetében indokoltnak látta a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésének indítványozását.
A nyomozó ügyészség az elmúlt napokban végzett nagyszabású bűnügyi akciója keretében három férfit gyanúsított meg a Budapesti Javítóintézetben letartóztatásban lévő fiatalkorúak bántalmazásával. Közleményük szerint „ezen cselekmények közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettének, valamint kiskorú veszélyeztetése bűntettének minősülnek, amely bűncselekményeket a törvény külön-külön egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni”. Mint írják, a rendelkezésre álló adatok szerint a bántalmazások nem minden esetben okoztak sérülést, de néhány letartóztatott fiatalkorú személy kisebb sérülést szenvedett.
Abban az esetben, amikor a bántalmazásra azért került sor, hogy a letartóztatott elhallgassa a sérelmeit, a megalapozott gyanú tárgyát képezte az aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntette is. A nyomozó ügyészség szerint a bántalmazás mellett bűnpártolás is felmerül annak a gyanúsítottnak az esetében, aki akadályozta az intézet korábbi vezetőjének felelősségrevonását. A gyanú szerint a férfi tudomással bírt arról, hogy az igazgató több személynek tényleges munkavégzés nélkül fizetett ki munkabért, ennek ellenére elmulasztotta ezt jelenteni.
Korábbi közleményébe a nyomozó ügyészség arról írt, hogy a Szőlő utcai intézményben rendészként alkalmazásban állt két férfi – egyikük 2025 júniusától került gyermekfelügyelői beosztásba – a javítóintézetben elhelyezett fiatalkorúakat bántalmazta, többek között úgy, hogy
EGY ABLAKKILINCCSEL ÜTÖTTÉK A NÖVENDÉKEK FEJÉT.
A harmadik – mintegy másfél évtizede, főleg nevelési szakterületen dolgozó – gyanúsított szintén részt vett a bántalmazásban, továbbá bűnpártolóként segítette az intézmény letartóztatásban lévő korábbi igazgatójának – Juhász Péter Pál – az emberkereskedelem áldozatainak fiktív foglalkoztatásához nyújtott segítséget.
Mivel tartani kell attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén veszélyeztetnék a bizonyítást, továbbá közülük ketten szabadságvesztéssel járó újabb bűncselekményeket követnének el, a nyomozó ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendelje el mindhármuk letartóztatását. Erről a nyomozási bíró a mai napon dönt.
Az ügynek jelenleg hét terheltje van, a fenti három feltételezett elkövetőn mellett további három letartóztatásban, illetve bűnügyi felügyeletben lévő gyanúsított – a korábbi igazgató, az élettársa és egy ügyintéző –, valamint a tegnap délután őrizetbe vett személy, akinek a kényszerintézkedéséről később várható döntés, írta az Index.
