2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Rablókért és erőszakolókért tüntet ma Poloska

Kegyetlen bűnözők: Rablás, életellenes cselekmény, fizikai vagy szexuális erőszak. Ezekért fog ma tüntetni a Tisza Párt első embere, a nárcisztikus Magyar Péter. Hatalmas öngólt rúgtak…

A Kékfény 2019. novemberi riportja alapján döbbenetes példákkal ismerkedhetünk meg, ami jól bizonyítja, hogy nem ártatlan bárányok, hanem súlyos bűnözők azok, akik ebben az intézményben ülnek - írta az Ellenpont.

Az Ellenpont megdöbbentő részleteket derített ki a Szőlő utcai intézetben őrzött fiatalkorúak által elkövetett bűncselekményekről.

 Miközben Magyar Péter azt sugallja, a javítóintézetben "ártatlan árvák" vannak, Gulyás Gergely a Kormányinfón már részletezte a statisztikát, amiből kiderült, nehézsúlyú fiatalkorú bűnözőkről van szó, köztük három gyilkosról. 

Az Ellenpont annak is utánajárt, mit takarnak a valóságban ezek a súlyos bűncselekmények. Került már ide olyan bűnöző, aki negyedmagával megerőszakolt és megkéselt egy nőt és olyan is, aki saját mozgásképtelen, lebénult kezű, siket nagybátyját verte meg kegyetlenül, hogy elraboljon tőle 38 ezer forintot és olyan 13 éves gyerek is, aki egy komplett betörő bandát vezetett. Természetesen bűnöző fiatalkorúakat sem lehet megverni, akik ezeket elkövették maguk is bűnözők, bíróság elé kell állítani őket-és oda is fognak kerülni. 

Magyar Péter azonban nem a gyermekek védelmében, hanem bűnözőkért tüntet, a baloldaltól átvett módszerekkel.

 Ez az újabb átverés megint Magyar Péter kétarcúságának bizonyítéka. Gyermekvédelemről hazudozik, miközben bűnözők mellett tüntet. Márpedig a legutolsó, aki a gyermekvédelemről beszélhet, az Magyar Péter, aki a saját gyerekeit azzal fenyegette meg, hogy az anyjukat börtönbe juttatja, őket pedig nevelőintézetbe(vagyis az eszébe sem jutott, hogy ő nevelje őket). És természetesen a gyermekvédelmi átverés mellett van két másik átverés is Magyar Péter akciója mögött: egyrészt el akarja terelni a figyelmet arról, hogy megbukott a vidéki turnéja, és Mohácson már meg se merte rendezni a gyűlését a Digitális Polgári Körök sikeres nagygyűléssorozatával egyidőben. Másrészt el akarja terelni a figyelmet a Tisza-csomagról. Vagyis, azt próbálja elérni, hogy ideig-óráig kevesebb szó essen az úgynevezett konvergencia programjukrol, amely szerint emelni akarják az adókat, megadóztatni a nyugdijakat, eltörölni a 13. és a héten megszavazott 14. havi nyugdíjat, és megszüntetni az ingyenes egészségügyet.

 

Kik is azok, akik a javítóintézetbe kerülnek?

Sz. György például mozgásképtelen, kerekesszékes, siket, lebénult kezű nagybátyját rabolta ki előre kitervelten: mindössze 38 ezer forintot zsákmányolt. Biciklivel követte, lecsapott rá: kiborította a magatehetetlen férfit a kerekesszékből, kitépte a nyakából a táskát, és elhajtott. 

Cs. Krisztián heteken keresztül terrorizálta osztálytársait. Letérdeltette, majd imádkozásra kényszerítette, végül kifosztotta őket. Tízóraijukat elvette vagy kényszerítette őket, hogy a saját pénzükből vásároljanak neki a boltban. 

Márió csoportos nemi erőszak, késelés miatt került az intézetbe. Azt állítja, ő csak sodródott az árral („saját fejem után mentem, drogoztam”), négyen voltak egy nő ellen. 

De itt ült egy 13 és fél éves betörőfőnök: ő a szervezőkészségével tűnt ki, annak ellenére, hogy nagyon fiatal volt. Komplett betörőbandát gründolt állami gondozott gyerekekből, egyetlen hónap alatt 55 betörést követtek el: áldozataik nagyrészt büfék, gíroszosok, pizzázók voltak. 

János súlyos testi sértésért került be: a saját barátnőjét verte meg brutálisan, de csoportos rablás, és kisebb betörések is voltak a rovásán. Egy másik esetben kért egy szál cigit egy gyerektől, majd elvette az egész dobozt, és "picit" megfenyegette. A drog miatt "csinálta" (ő mondta így) a pénzt.

 

KIK ÜLNEK JELENLEG A SZŐLŐ UTCAI INTÉZMÉNYBEN?

 És hogy jelenleg milyen fiatal bűnözőket tartanak fogva a Szőlő utcában? Erről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter számolt be a Kormányinfón.

Rablás: A leggyakoribb bűncselekmény, ami miatt fiatalok ebbe a javítóintézetbe bekerültek. A jelenlegi fogvatartottak közül is 27 fő rablás miatt ül. Gyakran csoportosan vagy felfegyverkezve követik el, és sok esetben kábítószerre akarnak pénzt szerezni.

Lopás és kifosztás: Gyakori vagyon elleni bűncselekmények. Jelenleg 5 fiatalt lopásért és 4 főt kifosztásért tartanak javítóintézetben. Ezek a tettek kevésbé erőszakosak, mint a rablás, de így is javítóintézeti nevelést vonhatnak maguk után, általában azért, mert az elkövetők visszaesők. 

Súlyos testi sértés: Az erőszakos bűncselekmények közé tartozik, amikor a fiatalok másnak 8 napon túl gyógyuló sérülést okoznak. Az intézetben jelenleg 5 fiatal ül súlyos testi sértés elkövetése miatt.5Ezek tipikusan verekedések, késelések vagy brutális bántalmazások lehetnek. 

Emberölés (gyilkosság): Jelenleg 3 fiatalt tartanak itt gyilkosság miatt. Nemi erőszak (szexuális erőszak): Jelenleg 4 fiatal tölti javítóintézetben büntetését szexuális erőszakért.

Egyéb erőszakos bűncselekmények: Ilyen például a zsarolás, amivel jelenleg 1 fiatalt helyeztek el. 

Emberrablás, ezért is van a Szőlő utcában egy elkövető (hivatalosan személyi szabadság megsértésének hívják). 

Különleges vagy közösség elleni bűncselekmények: Terrorcselekménnyel fenyegetés miatt 2 fiatalt zártak be. 

Előfordult egy kerítés is ami egy emberkereskedelemhez vagy prostitúcióhoz kapcsolódó bűncselekmény. 

Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények: A kábítószerrel való visszaélés önmagában nem gyakori ok a javítóba kerülésre, de kábítószer-kereskedelem miatt előfordul fiatalkorú elítélés is. 

Jelenleg 1 fiatal van az intézetben kábítószer-kereskedelem miatt. A drogok ugyanakkor közvetett módon gyakran szerepet játszanak más bűncselekmények – pl. rablások – hátterében. 

Garázdaság: ez általában súlyos verekedést jelent, egy fiatal van bent emiatt.

 

Mint ismert, ma Magyarék, holnap pedig a kokainos Puzsérék (róluk majd később) fognak tüntetni a fent említett “gyermekekért”…

#Magyar Péter #Ellenpont #szőlő utca

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!