2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Halálos lövöldözés egy amerikai egyetemen: két diák meghalt, a támadó jelenleg is szökésben van

Halálos lövöldözés rázta meg a Brown Egyetem kampuszát az Egyesült Államokban: egy feketébe öltözött, zavart férfi tüzet nyitott az egyik egyetemi épületben, két embert megölt, kilencet pedig megsebesített. Az elkövető elmenekült, továbbra is szökésben van, a hatóságok pedig nagyszabású hajtóvadászatot indítottak az elfogására.

Egy feketébe öltözött, zavart férfi lövöldözött az Egyesült Államokban található Brown Egyetem egyik épületében, ahol legalább két ember életét vesztette, kilencen pedig megsérültek. Az elkövető a támadás után elmenekült, és a hatóságok szerint továbbra is szökésben van – írja a New York Post.

A lövöldözés pánikot keltett az egyetem kampuszán, valamint Providence városának több részén is. Az érintett területeket lezárták, miközben nagyszabású hajtóvadászat indult a támadó elfogására.

A hatóságok közlése szerint a halálos áldozatok, valamint a súlyosan megsérült nyolc személy mind az egyetem hallgatói voltak. Egy kilencedik sérültet lövedékszilánkok sebesítettek meg, az ő állapota nem életveszélyes. A rendőrség nem sokkal délután négy óra után kapta a riasztást a lövöldözőről. A támadás a Barus & Holley Mérnöki épület egyik földszinti tantermében történt, éppen a záróvizsgák idején. A hatóságok szerint a rendőri beavatkozás gyors volt, ám az elkövetőt így sem nem sikerült elfogni. „Azonnal átvizsgáltuk az épületet, de a gyanúsítottat nem találtuk meg” – mondta Tim O'Hara, Providence rendőrfőkapitány-helyettese.

Tévesen közölték, hogy elfogták a tettest

A történtek után kezdetben ellentmondásos információk láttak napvilágot. A hatóságok először azt jelezték, hogy egy gyanúsítottat őrizetbe vettek, ezt később azonban visszavonták. Donald Trump elnök is idő előtt közölte a közösségi médiában, hogy az elkövetőt elfogták, ám ez az információ is tévesnek bizonyult. A rendőrség szerint a támadó egy feketébe öltözött, harmincas éveiben járó férfi lehetett, aki kézifegyvert használt. A fegyvert nem találták meg.

Egyelőre az sem tisztázott, a fegyveres hogyan jutott be az épületbe. Szemtanúk szerint gyalog menekült el, a rendőrség pedig később közzétett egy videót egy, az egyetem közelében sétáló, feketébe öltözött személyről, akit a feltételezett elkövetővel hoztak összefüggésbe. A kampuszon továbbra is kijárási korlátozás van érvényben. A hatóságok szerint normál esetben belépőkártya szükséges az épületbe, ám a vizsgaidőszak miatt sokan szabadon közlekedtek. „Abban az időben bárki bejuthatott” – jegyezte meg a város polgármestere.

A sérültek állapotával kapcsolatban szintén eltérő információk érkeztek: míg korábban nyolc főt kritikus, de stabil állapotúnak mondtak, a kórház később jelezte, hogy egy sérült állapota válságos, egy másiké pedig időközben stabilizálódott. A kilencedik sérült saját maga jelentkezett kórházi ellátásra.

Hajtóvadászat indult a lövöldöző elfogására

Rhode Island kormányzója, Dan McKee elmondta, hogy egyeztetett Donald Trumppal, aki biztosította, hogy minden támogatást megad az elkövető elfogása érdekében. Trump szombat este az újságíróknak annyit mondott: „Most csak annyit tehetünk, hogy imádkozunk az áldozatokért”.

Egy másodéves hallgató, aki túlélte a 2018-as, floridai Parklandben történt iskolai lövöldözést, mélységesen feldúlt volt amiatt, hogy ismét fegyveres támadást kellett átélnie.

Borzasztóan dühös vagyok amiatt, hogy ez újra megtörténik. Teljesen sokkos állapotban vagyok. Mentálisan úgy érzem, mintha megint 12 éves lennék. Pontosan ugyanazokat az érzéseket élem át, mint 2018-ban

– mondta a 20 esztendős Zoe Weissman. A Parklandben történt tragédiában 17 ember vesztette életét egy középiskolában.

Az egyetem újságja megszerzett egy felvételt, melyen rendőrök láthatók, amint kimenekítik a diákokat az iskola könyvtárából.

(Index)

#Lövöldözés #Police

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!