2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Poloska elszabadult: Orbánék gyermekvédelmében úgy bánnak a gyermekekkel, mint az 50-es évek büntetőtáboraiban a fogvatartottakkal

Magyar Péter adományokat vitt egy óbudai gyermekotthonba, de nem mehetett be - picsogja a telex.

Poloska és a Tisza Párt agyhalottai a héten több gyermekvédelmi intézménybe visznek adományokat a terveik szerint - írja a lap. Az akció első, keddi állomása a Cseppkő Gyermekotthonokhoz tartozó III. kerületi Szilágyi Erzsébet Gyermekotthon volt, ahol a vezetők arról tájékoztatták Magyart, hogy az adományaikat szívesen átveszik, de csak az előtérben, mert azt az utasítást kapták, hogy az intézménybe nem léphetnek be.

„Sajnos azt a tájékoztatást kaptam, hogy az ajándékokat itt tudjuk fogadni, az intézmény előterében. Tegnap erről tájékoztatott az igazgató asszony.” - világosították fel a nárcisztikus pártvezért.

Magyar erre úgy reagált, hogy ezek szerint ahogy tavaly, úgy idén sem vihetik be a dobozokat, és „mint a tolvajok, az utcán adják át a földön az ajándékokat”, de szerinte ezúttal legalább nem küldték oda Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárt, csak három női munkatársat.

Jelen volt Poloska propaganda-csatornája, az rtl is. 

Nekik elmondta, hogy 

Orbánék gyermekvédelmében úgy bánnak a gyermekekkel, mint az 50-es évek büntetőtáboraiban a fogvatartottakkal.

Sőt, azt is hozzátette, hogy a bántalmazott gyerekek már neki írnak üzeneteket és hívják telefonon.

 

#balfasz #Magyar Péter

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!