A Sziriza közleményében azt írta, hogy a párt elnöke, Szókratész Famellosz Pappaszt az Európai Parlamentben működő pártfrakcióból is felfüggesztette az elfogadhatatlan viselkedése miatt.

A görög News24/7 hírportál munkatársa, Nikosz Giannopulosz szerdán tett rendőrségi feljelentést Strasbourgban a politikus ellen.
Az incidens kedd este, helyi idő szerint körülbelül 23:30-kor történhetett egy strasbourgi bárban.
Az újságíró elmondása szerint
amikor éppen elhagyni készült a helyet, Pappasz szándékosan felbuktatta a lábával, majd amikor ezt szóvá tette, Pappasz arra hívta ki, hogy menjenek ki az utcára, és „rendezzék a dolgot”. Aztán amikor az újságíró kifelé tartott a bárból, Pappasz hátulról kétszer fejbe ütötte, amitől elesett.
A görög kormány szóvivője támadás hírének nyilvánosságra kerülése után közleményt adott ki: „Ez az incidens egy újabb állomása annak a korábbi, becsmérlő és agresszív viselkedéssorozatnak, amelyet ez az EP-képviselő tanúsított, számos különböző áldozattal szemben, miközben pártja mindeddig a hallgatás és a politikai eltussolás taktikáját követte. Odáig kellett elmennie, hogy rákényszerítse a Szirizát a kizárására.”
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
