Strompová számára az elmúlt 15 évben nem volt lényeges a magyar állampolgárság megszerzése, erre csak most került sor, amikor szlovák állampolgárként országgyűlési képviselői tisztséget nem tölthetne be.
Mint ismert, a Tisza vezére kiakadt, mert Lázár János leszlovákozta az egyik képviselő-jelöltet. Azóta Poloska - aki román földnek nevezte Erdélyt - már két posztot is szánt a “szlovákozásnak”.
Lázár János a sárvári tévének úgy fogalmazott Strompová indulásával kapcsolatban:
„csodálkozom is, hogy a Tisza Párt nem talált magyar embert és egy szlovák asszonyt kellett elindítania ebben a választókerületben.”
Magyar után a tót lány is kikelt magából
Előbbi Lázár Jánost bocsánatkérésre szólította fel, illetve követelte, hogy vonuljon vissza a közélettől. Strompová viszont azt állítja, hogy ő magyar.
Strompová üzent Lázár Jánosnak: „Tisztelt Lázár János! Azért, mert ön számára idegen hangzású a nevem, éppen olyan magyar vagyok, mint ön, vagy bárki más, aki magyarul álmodik.”

Fel vannak háborodva, pedig nincs igazuk
De a lényeget sehol nem említik, ezért ismét nekünk kell bemutatnunk az igazságot…
Strompová Viktória 2025. november 10-én szerezte meg a magyar állampolgárságot. Egyesülete Facebook-oldalán a mai napig elérhető az a bejegyzés, amelyben azt írja, hogy tíz év házasságra hivatkozva kapta meg a magyar állampolgárságot.
A bejegyzésben a szlovák hölgy egyáltalán nem tett említést magyar felmenőkről, kizárólag magyar férjére hivatkozott…

Tehát, a tót lány csak most jött rá arra, hogy magyar állampolgárság is kell ahhoz, hogy beülhessen a Parlamentbe…
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
