2025. december 22. - Zénó
Időjárás ikon
EUR 387.24 :
USD 330.61 :

Szoboszlai Dominik állapotáról adott friss tájékoztatást a Liverpool vezetőedzője

A címvédő Liverpool szombaton kora este az Európa-liga-győztes Tottenham Hotspur otthonába látogat az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában. A vendégeknél továbbra is kérdéses a bokasérüléssel bajlódó Szoboszlai Dominik játéka, de annak kapcsán azért bizakodásra ad okot Arne Slot vezetőedző péntek délelőtti nyilatkozata.

A szakvezető a szokásos, meccs előtti sajtóeseményen kiemelte: Szoboszlai Dominik csütörtökön edzett először sérülése óta, és a tréning egyes részein ott volt a társakkal. „Szóval meglátjuk, hogy ma hol tart majd, és hogyan alakul holnapra.”

Slot arra a kérdésre, hogy „Szoboszlai lehet holnapra olyan állapotban, amely alkalmassá teszi őt a kezdőcsapatban való játékra?”, a következőt felelte:

Ez teljes mértékben attól függ, hogy mai edzésen hogyan teljesít. Amennyiben nem lesz probléma, részt tud venni a teljes edzésen, akkor beszélünk a játékossal, valamint az orvosi stábbal. Amennyiben a játékos úgy érzi, hogy komfortos, minden feladatot megcsinált, amit kapott, akkor kezdhet.

Slot hozzáétette, abban az esetben, ha a magyar válogatott csapatkapitánya részt vesz ugyan a teljes edzésen, de mégis úgy érzi, hogy nem panaszmentes, akkor annak ismeretében egyeztetnek a hogyan továbbról.

Amióta itt vagyok, Dom kezdőjátékos volt nálam az elmúlt másfél évben. A teljesítménye alapján, amit eddig nyújtott, holnap egyértelműen a kezdőcsapatban lenne a helye, amennyiben teljesen felépül.

A további sérültek állapotáról az edző azt közölte, hogy az egyaránt izomproblémákkal küzdő Cody Gakpo és Joe Gomez kihagyják a szombati meccset, Jeremie Frimpong viszont újra egészséges, így ő visszatérhet. Miként Conor Bradley is, aki a legutóbbi fordulóban letöltötte egymeccses eltiltását.

A magyar válogatott csapatkapitányát az előző fordulóban, a Brighton elleni összecsapás második félidejében kellett ápolni, majd a 83. percben lecserélte őt Arne Slot. A középpályás azóta több vizsgálaton is átesett, de konkrét információt nem közölt a klub állapotával kapcsolatban.

A Kerkez Milost is foglalkoztató gárda szombaton a Tottenhamhez látogat, a Liverpoolban biztosan nem játszik az Afrikai Nemzetek Kupájára elutazott egyiptomi Mohamed Szalah.

A LIVERPOOL A LEGUTÓBBI KÉT TÉTMECCSÉT MEGNYERTE, MÍG A LONDONI EGYÜTTES A FERENCVÁROS EURÓPA-LIGA-ELLENFELÉTŐL, A NOTTINGHAM FORESTTŐL SZENVEDETT IDEGENBEN 3–0-S VERESÉGET VASÁRNAP.

A két csapatot négy helyezés és ugyanennyi pont választja el egymástól. Szoboszlaiék 26 ponttal a hetedikek, míg a Spurs 11. a tabellán.

A listavezető Arsenal szombat este Liverpoolba utazik, hogy megmérkőzzön az Evertonnal, amely az utóbbi hat mérkőzéséből négyet megnyert. Mikel Arteta együttesét súlyosan érintik a sérülések, Kai Havertz, Gabriel Magalhaes, Cristhian Mosquera, Max Dowman, Ben White és Martin Zubimendi játéka is kérdéses.

Az „ágyúsok” az utóbbi hat bajnoki mérkőzésükből csak hármat nyertek meg, a Manchester City mindössze két ponttal van mögöttük.

(Index)

#Liverpool #Szoboszlai Dominik

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!