Egy évvel azután, hogy egy férfi autójával belehajtott a magdeburgi karácsonyi vásáron hömpölygő tömegbe – megölve hat embert és több mint háromszázat megsebesítve –, tömegek tartottak megemlékezést Németországban.

A 2024. december 20-án történt támadás áldozatainak tiszteletére szombaton tartottak megemlékezést Magdeburgban, amin Friedrich Merz szövetségi kancellár is részt vett – számolt be róla az Euronews.
Gondolataim az áldozatokkal, az érintettekkel és a gyászolókkal vannak – nyilatkozta Simone Borris, Magdeburg polgármestere az évforduló kapcsán.
A város megemlékezést szervezett azok emlékére, akik életüket vesztették és azokért is, akik a trauma súlyát a mai napig cipelik. A karácsonyi vásár körül – amely szombaton zárva tartott – élő láncot alkottak az emberek.
Az egy évvel ezelőtti ámokfutás a magdeburgi karácsonyi vásárt a horror helyszínévé tette – fogalmazott Stefanie Hubig, szövetségi igazságügyi és fogyasztóvédelmi miniszter. Gondolatai a hozzátartozókkal és a sérültekkel vannak, akik még mindig a bűncselekmény következményeivel küzdenek. Rámutatott, hogy már 455 ember vette igénybe az érintetteknek nyújtott segítséget.
A túlélők és az áldozatok hozzátartozói gyógyszeres kezelést, pszichológusi segítséget és pénzügyi támogatást kapnak.
Tavaly, karácsony előtt nem sokkal egy ötvenéves férfi autójával áthajtott a karácsonyi vásáron. A Szaúd-Arábiából származó orvos 2006 óta élt Németországban, és pszichiáterként dolgozott. A támadásban hat ember meghalt, öt 45 és 75 év közötti nő és egy kilencéves fiú. Több mint háromszáz ember megsérült.
A merénylő bérelt autójával, 48 km/órás sebességgel hajtott a tömegbe. Nagyjából egyperces tombolása során több száz embert gázolt el.
A rendőrség gyorsan reagált, nagy erőkkel vonult ki a helyszínre. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és a hatóságok robbanóanyagok után is kutattak a területen, de nem találtak bombát. A vásárt azonnal bezárták, és felszólították az embereket a belváros elhagyására.
Hans-Georg Maassen, a német Alkotmányvédelmi Hivatal egykori vezetője a NIUS vendégcikkében kifejtette, hogy a támadás megelőzhető lett volna. Véleménye szerint a német bevándorláspolitika alapvető hibái vezettek oda, hogy hasonló események sorozata következhetett be az elmúlt években.
(MNO)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
