Több ezer kamion vonul át hétfőn Budapesten a fuvardíjemelés ellen tiltakozva. Bár Lázár János Építési és Közlekedési Minisztériumának sikerült megállapodni a fuvarozók szakmai érdekképviseleti szervezeteivel, hogy nem lesz fuvardíjemelés az új év első napjától, a kamionosok mégis megtartják a demonstrációt.
A kamionosok tiltakozó csoportját Orosz Tibor képviseli, aki határozottan elhatárolódott a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete által aláírt megállapodástól. Mint kiemelte, akár kétezer teherautó béníthatja meg a 22-ére előzetesen bejelentett demonstráció során a főváros közlekedését.

Az M3-as felől érkeznek a kamionosok
A tiltakozás menetrendje szerint az M3-as autópálya felől érkeznek a kamionok, majd onnan az Árpád hídon keresztül Budára vonulnak, onnan vissza a Hősök terére.
Orosz Tibor reményét fejezte ki, hogy a közlekedésben komoly fennakadásokat okoznak a népes tömeg miatt.
FRISSÍTÉS:
Megszólalt a rendőrség, több kilométeres a sor
Bejelentett gyűlés miatt több helyen alakult ki torlódás, illetve forgalomlassulás Budapesten – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Police.hu oldalon.
Budapesten az M3-as autópályán a Szilas pihenőnél, illetve az M0 körgyűrű felől az M3 autópályára, Budapest irányába lekanyarodó szakaszon – a gyűlésre érkező tehergépjárművek miatt – torlódás alakult ki – áll a rendőrség tájékoztatásában.
Kamionos vonulás miatt 3 kilométeres torlódás alakult ki az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, az M0-s autóút csomópontjánál, a 15-ös és a 12-es kilométer között – közölte az Útinform.
Ez az M0-s autóút forgalmára is kihatással van, az M3-as autópályára való lehajtás előtt mindkét irányban feltorlódtak a járművek – olvasható a tájékoztatásban.
15:00 Hősök tere
