A háborúellenes gyűlések lehetőséget adnak arra, hogy elmagyarázzam, miként zajlik zárt ajtók mögött a készülődés az európai háborúra – mondta el a TV2 Tények műsorában Orbán Viktor miniszterelnök. Kiemelte, a hétvégén haditanácsot tartottak az európai vezetők, a felszólalások fókuszában pedig egyértelműen Oroszország legyőzése állt. A kormányfő elmondta, Donald Trump januári beitatása óta pontosan azt teszi, amit előzőleg megígért, így pedig egy ellentét jött létre az európai és amerikai politika között.
Korábban elgondolhatatlan volt, hogy a NATO-n belül előforduljon, hogy az Egyesült Államok valamire azt mondja, hogy nem, ennek ellenére pedig az európai államok ezt végrehajtják
– mondta el a miniszterelnök.
Most háborúmentes karácsonyunk lesz
Orbán Viktor hangsúlyozta: a háborúhoz olyan közel vagyunk, amit a magyar közvélemény nem tud elképzelni, a háborúellenes gyűlések abban segítenek, hogy ez megtapasztalható legyen. Volt egy német haditerv, miszerint a nyugat-európai devizatartalékokat el kell venni az oroszoktól, ezzel az oroszok nyílt ellenségeivé váltunk volna, ezt el kellett hárítani. A magyar kormányfő ehhez hozzátette a magáét, a döntő lökést végül a belga miniszterelnök hősies kiállása jelentette, aki végül nemet mondott a németeknek.
Az olaszok és a franciák nem hagyták magára Belgiumot, így a németek nem tudták átvinni a javaslatukat
– idézte fel.
A miniszterelnök kiemelte: most háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el. Az unió másképpen akar Ukrajnának pénzt adni, két évre 90 milliárd eurót, de az uniónak nincs pénze. A bankárokhoz mentek kölcsönért, de ez a kölcsön soha nem fog visszajönni. A hitelfelvétel mögötti garanciát a szlovákok, a csehek és a magyarok nem vállalták, az adófizetők pénzét nem akarják betenni egy kétes kölcsönmanőverbe.
Ez a magyar családoknak 400 milliárdjába került volna, ezt nem fizetjük ki, ami tény
– szögezte le Orbán Viktor.
Aki időt nyer, életet nyer
Összességében magáncégeken keresztül nekünk több vagyunk van Oroszországban, mint ami vagyont mi lefoglalnánk Európában - jelentette ki a miniszterelnök.
Hozzátette, különböző nagyvállalatokon keresztül Magyarországnak is komoly vagyona van Oroszországban.
„Aki időt nyer, életet nyer” – jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette, abban reménykedik, hogy az orosz-amerikai tárgyalások az európai politikai elit kampányolása ellenére is sikerrel zárul. A kormányfő szerint a nyugati közvélemények esetében a háborúellenesek már többségbe kerültek a háborúellenes hangok. A növekvő költségek eddig egyértelműen háborúellenessé teszik a közvéleményeket.
Orbán Viktor elmondta, Magyarország mindkét világháborúnak hatalmas vesztese volt, éppen ezért
magyar fejjel a háború a legrettenetesebb dolog, ami előjöhet.
„Tudjuk, hogyan emészti fel egy nemzet jövőjét, és évtizedek munkáját egy háború. Ez nyugaton nincs meg” – jelentette ki a kormányfő.
A miniszterelnök elmondta, miközben senki se akar háborút, addig egy olyan tolóerő jön létre különböző csoportoknak és érdekköröknek köszönhetően, amelynek eredményeként a politikusok beletántorognak a konfliktusba.
A bankárok tolják a politikusokat a háborúba
Orbán Viktor rámutatott: a bankárok tolják bele a politikusokat a háborúba, pontosan ez történt az első világháborúban is, amire mi magyarok jól emlékszünk. A következő 3-4 hónapban élesebben rajzolódik ki a magyar és az európai politika közötti választóvonal a béke- és a háborúpártiak között. A németek háborúpártiak, az Európai Néppárt háborús párt, hozzájuk tartozik a Tisza, így az is háborús párt, a Fidesz-KDNP pedig a békepárt. A többségben lévő háborús párt bejelentette, hogy 2030-ig készen kell állni arra, hogy Oroszországgal háborút vívjanak, ezért most a választáson az a kérdés, hogy béke vagy háborúpárti erők fognak nyerni Magyarországon. Nem fogjuk hagyni, hogy beletoljanak minket a háborúba – tette egyértelművé a kormányfő.
Szerinte egy háborúban mindent elvisz a víz, muszáj lehorgonyoznunk a béke mellett, de jobb az esélyünk, mint az első és a második világháborúban. – Nekünk és nekem sikerülni fog a kimaradás a háborúból – jelentette ki.
Orbán Viktor a hazai adóforradalomról elmondta, hogy rengeteget kellett kotlania rajta, már félévvel korábban el akarták indítani az erre irányuló intézkedéseket. A brüsszeli szankciók blokkolják az európai és benne a magyar gazdaságot, így fél év után jutottak oda, hogy elindítják a fix kamatozású otthonteremtési és a vállalkozóknak szóló hitelprogramot, a 14. havi nyugdíjat, a két- és háromgyerekes édesanyák élethosszig tartó adómentességet kaptak, utóbbi példátlan a világon. – Az év végére minden program megindult, csak mi teszünk ilyet egy háborúra készülődő korszakban – világított rá a miniszterelnök.
(Magyar Nemzet)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
