Valószínűleg nem ilyen dicsőségre vágytak a szerkesztőségben, amikor reggel útnak indították kollégájukat.

A külföldről pénzelt portál, amely büszkén vállalja, hogy a kormánynak politikai ellenfele, ma a Kormányinfó színpadán mutatta be, hogyan kell szakmailag megsemmisülni. A 444 riportere ugyanis nem kérdezett, hanem a zavaros gondolatmeneteivel konkrétan hülyét csinált magából az ország nyilvánossága előtt.
Gulyás Gergely miniszternek szinte meg sem kellett erőltetnie magát, hiszen a "függetlenobjektív" kolléga saját magát gáncsolta el, mi pedig szarkazmussal és némi sajnálattal figyeltük ezt a vergődést.
A dollárokért cserébe talán elvárható lenne némi intellektuális felkészültség, de úgy tűnik, a hálózaton belül most csak erre futotta. A riporter izzadtságszagú próbálkozásai, hogy sarokba szorítsa a minisztert, olyanok voltak, mintha egy óvodás próbálna sakkozni egy nagymesterrel.
Gulyás Gergely elegáns válaszai után csak a kínos csend és a kollégák lesütött szeme maradt a teremben.
(HírTV)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
