Egy férfi tett bejelentést arról, hogy felesége autójába ült, majd vélhetően öngyilkossági szándékkal indult el a Kőröshegyi völgyhíd irányába. A hatóságok a Somogy vármegyei településnél találták meg a nőt a kocsijában, majd kórházba vitték.
Egy balatonfüredi férfi tett bejelentést a rendőrség ügyeletére december 21-én délután, miszerint felesége – feltehetően öngyilkossági szándékkal – autóba ült, és lakóhelyükről a Kőröshegyi völgyhíd felé indult.
A somogyi autópálya-rendőrök és a balatonföldvári körzeti megbízottak is a nő keresésére indultak, ami rövidesen eredményre vezetett. Az egyenruhások Kőröshegy település közelében találták meg a kocsiban. A rendőrök értesítették a mentőszolgálat munkatársait, akik kórházba vitték őt – számolt be róla honlapján a rendőrség.

Decemberben egy éppen fuvarban lévő taxisofőr az utolsó pillanatban rángatott le a sínekről egy vonat alá ugrani készülő idős asszonyt. A sofőr azonnal megállította autóját, és a helyszínre érkező kollégájával együtt fizikai erővel tartotta vissza a folyamatosan ellenkező nőt, aki mindenáron véget akart vetni az életének. A beavatkozásnak köszönhetően a hölgyet kórházba vitték.
