Az, hogy a főváros tartozna a kormánynak, ebben a formában nem igaz. Jogerős bírósági döntés megtiltotta a Magyar Államkincstárnak, hogy a főváros folyószámlájáról pénzt vegyen le. Ezt az idén négy hónapon keresztül megtették, de ez nem jelenti azt, hogy a főváros tartozna – közölte Karácsony Gergely kedden az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Van közöttünk egy jogvita, amit a Kúria november elején eldöntött azzal, hogy a fővárost az elmúlt években jogtalanul fosztották meg saját adóbevételeitől. Tehát amit Gulyás Gergely mondott nagyon távol áll a valóságtól, ha nem lenne ilyen közel a karácsony, azt is mondhatnám, hogy nettó hazugság – hangsúlyozta Karácsony Gergely.
Ennek a pénznek meg kell érkeznie, és akkor le tudjuk zárni az évet, ha viszont nem akkor megvan a felelőse, hogy ki az, aki bajt okoz a városnak
– jelentette ki a főpolgármester.
Fizessék ki a 12 milliárd forintot, ha a kormány állja a szavát, betartja a törvényeket és a bírósági döntést, akkor a városnak nem eshet semmi baja. Nevetségesen kevés pénzről beszélünk ahhoz képest, hogy a főváros napi 3 millió utazást biztosít.
Ezt a pénzt ki kell, hogy fizessék, és pont
– szögezte le végül Karácsony Gergely.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
