Karácsony és a lélek termodinamikája

„»Miféle isten az, akinek magyarázatokra van szüksége, és akivel állandóan az igent is meg a nemet is mondatják?« – írja egy helyen Voltaire, ám egy másik helyen egyenesen úgy fogalmaz, hogy »ha nem lenne Isten, ki kellene találni«.

Ennek az írásnak természetesen nem az a célja, hogy ezzel vitatkozva »tudományosan« igazolja Isten létezését, már csak azért sem, mert egyfelől a tudomány önmaga is egy zárt vallási rendszer, vagyis önmaga istene, így egy ilyen »bizonyításra« eleve alkalmatlan, másrészt pedig azért nem, mert

Voltaire-rel szemben úgy vélem, hogy Istennek semmiféle magyarázatra nincs szüksége önmaga létének igazolásához. És azért nincs szüksége, mert a tudomány semmit nem képes anélkül megfogalmazni, hogy »felfedezéseivel« önmaga számára sokszor fel sem ismert módon újra és újra ne igazolja Isten létét.

(A tudomány műveléséhez ugyanis »OKosságra« van szükség, vagyis arra, hogy az ok-okozati viszonyokat megismerjük, de az emberi létezés legmélyebb szintjein az ok-okozati összefüggések csak egy és nem is feltétlenül a leglényegesebb elemét jelentik a lét megértésének. A fizika tehát anélkül megy át metafizikába, hogy erről tudomást szerezne.)

Ehhez az egyik mindenki által átélhető és könnyen belátható fizika összefüggést használnám fel, ami a termodinamika témakörébe tartozik, és amit entrópiá­nak szokás nevezni. Egészen hétköznapi nyelven fogalmazva az entrópia azt fejezi ki, hogy minden »magára hagyott« rendszer spontán módon egyre rendezetlenebbé válik. »Elhull a virág, eliramlik az élet« – írja Petőfi vagy »Csak, ami nincs, annak van bokra, / csak, ami lesz, az a virág, / ami van, széthull darabokra« – mondja kicsit filozofikusabban József Attila.

Az ember egyik legősibb tapasztalata, hogy egyfelől minden »nem lenni igyekszik« (József Attila), a kényelmes, nyugalmas, békés, mondhatni »energiatakarékos« irányba megy minden világban megtapasztalható jelenség.