Az áldozatok egy helyi család tagjai voltak, egyelőre vizsgálják, mi okozta a halálukat.
Rejtélyes haláleset rázta meg karácsonykor Liechtensteint: a rendőrség két férfi és két nő holttestét találta meg, akik feltételezhetően ugyanannak a családnak voltak a tagjai – írta a Reuters.
A rendőrök először egy 41 éves liechtensteini férfi holttestét találták meg a Rajna svájci oldalán, a főváros, Vaduz közelében. A halál oka egyelőre ismeretlen. A nyomozók ezután jutottak el egy vaduzi lakásba, ahol egy 73 éves férfi, valamint egy 68 és egy 45 éves nő holttestére bukkantak.
A liechtensteini rendőrök közleménye szerint a lakásban megtalált áldozatok a férfi szülei és nővére voltak. Egyelőre vizsgálják, pontosan mi okozta a halálukat.
Az állami rendőrség bűnügyi nyomozóosztálya nagy létszámú rendőri erők bevetésével vizsgálja a haláleseteket.
„A nyomozás folyik, a lakosságot nem fenyegeti veszély” – áll a rendőrség közleményében.”
