Lengyelország két éven belül befejezi egy új, drónelhárító rendszer építését keleti határain – közölte Cezary Tomczyk védelmi miniszterhelyettes a The Guardiannek Varsóban adott interjúban.

A rendszer első képességeinek kiépítésére nagyjából hat hónapon belül, talán még hamarabb is számítunk, míg a teljes rendszer telepítése 24 hónapot vesz igénybe – jelentette ki a politikus.
Cezary Tomczyk elmondta, hogy az új légvédelmi rendszereket egy régebbi, egy évtizeddel ezelőtt épített védelmi vonalba integrálják, a rétegekben lesznek gépfegyverek, ágyúk, rakéták és drónzavaró rendszerek. A szeptemberi incidensről, amikor több mint egy tucat feltételezett orosz drón lépett be a lengyel légtérbe, elmondta, a drónok lelövése repülőterek bezárásához, vadászgépek riadóztatásához és a földi épületekben keletkezett károkhoz vezetett.
Radosław Sikorski külügyminiszter akkor utalt arra, hogy Oroszország tesztelte a lengyel védelmet lőszereket nem hordozó drónokkal.
Cezary Tomczyk szerint a projekt több mint kétmilliárd euróba kerül, nagyrészt európai forrásokból, a SAFE (Security Action for Europe) védelmi hitelprogram keretében, valamint az állami költségvetésbe befizetett összegekből finanszírozzák.
A drónelhárító rendszer mellett Lengyelország erődítményeket is épít a Belarusszal és az oroszországi Kalinyingráddal közös szárazföldi határain, amelyet Keleti Pajzsként ismernek, és amelynek célja egy jövőbeni orosz invázió megelőzése.
Amíg Ukrajna védi magát és harcol Oroszországgal, addig Európa nincs kitéve a háború veszélyének a szó hagyományos, szigorú értelmében. Ehelyett provokációkkal és szabotázsakciókkal kell szembenéznünk
– mondta Cezary Tomczyk, aki szerint ha a Nyugat hagyja, hogy Oroszország győzzön Ukrajnában, akkor rövid időn belül a Putyin-rezsim Európára szegezi tekintetét.
Ezért Lengyelország a GDP 4,7 százalékára növelte védelmi kiadásait, ami az egyik legmagasabb arány az Európai Unióban.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
