2026. január 12. - Ágota
Időjárás ikon -4° -5°
EUR 385.9 :
USD 331.44 :

A helyi főispánt indíthatja a Fidesz Rost Andreával szemben Szolnokon

Berkó Attila bejelentette, hogy megkapta a helyi Fidesz támogatását az országgyűlési jelöltségéhez.

Úgy tűnik, Jász-Nagykun-Szolnok megye 1. választókerületében is új jelölttel méreti meg magát a Fidesz a jövő évi országgyűlési választáson: Berkó Attila megyei főispán még az ünnepek előtt posztolt arról, hogy megkapta a Szolnok és térsége Fidesz-csoport tagjainak támogatását a jelöltséghez. „Fontos állomáson vagyunk túl” – kommentálta a főispán a szavazást Facebookon. 

A szolnoki körzetben az elmúlt két választáson Kállai Mária szállította a mandátumot a Fidesznek (2018-ban a szavazatok 42 százalékát, 2022-ben a 47 százalékát szerezte meg), a választókerület elnöke pedig a párt honlapja szerint Szalay Ferenc. 

A Szol24 című helyi portál azonban pár hete azt írta, a poszton változást történt, már Berkó vezeti a helyi Fidesz-szervezetet. 

Kállai Mária a lapnak úgy fogalmazott, felelősen annyit tud mondani, hogy várják meg a Fidesz hivatalos bejelentését a 106 jelöltről, ami januárban vagy februárban várható. „Szerintem akkor korrekt beszélni az indulásokról, amikor ez megtörténik. Addig mindenki csak találgat, még ha sokan nagyjából sejteni is vélik, kik lesznek a jelöltek” – tette hozzá a jelenlegi képviselő.

A Tisza Párt ebben a választókerületben Rost Andrea operaénekest indítja, akit jelölti bemutatkozása szerint gyerekkora köt Szolnokhoz.

#Szolnok #2026-os választás #Berkó Attila

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!