Műszaki probléma adódott. A felvonó nem lassított eléggé, amikor a Moro-hegyen található állomásra érkezett, ezért nekicsapódott a védőkorlátnak – nyilatkozta Filippo Besozzi, a Macugnaga Trasporti e Servizi ügyvezetője a Corrierének azután, hogy kedden hatan megsérültek az olaszországi Macugnagában lévő síterepen.
A sérültek között van egy kislány, őt és a többieket a véletlenül a helyszínen tartózkodó orvos és ápoló látta el, azután mentőhelikopterrel vitték őket kórházba. Besozzi szerint a 2800 méteres magasságban haladó kabinban az ütközéskor 15-en utaztak. Egy embernek a karja sérült meg, a többiek megúszták horzsolásokkal.
Miután a felső állomáson megsérült embereket ellátták, evakuálni kezdték a felvonóra váró, illetve azon ragadt 94 embert is, helikopterekkel sietnek a segítségükre. Besozzi szerint a művelet néhány órát igénybe vehet.
Az 1962-ben épült felvonót 2023 elején felújították: kicserélték a motorokat, csigákat és kabinokat, mindez összesen kétmillió euróba került, ebből 1,8 milliót Piemont régió, kétszázezer eurót Macugnaga önkormányzata fizetett.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
