A közösségi médiában sem aratott osztatlan sikert az ellenzéki újságírók teljesítménye Orbán Viktor miniszterelnök év eleji, nemzetközi sajtótájékoztatóján. A Reddit egyik felhasználója bejegyzésében azt kérte számon a Telex, a 444, a Direkt 36 és a többi médium munkatársain, hogy miért nem tudnak előre egyeztetni vagy reflektálni a kormányfő válaszaira, amit a többieknek ad. A posztoló szerint, mivel nem lehet a sajtótájékoztatón visszakérdezi,
rá kell állni egy adott témakörre és ott „megfingatni” a miniszterelnököt.
Tényleg jobban megéri 6-an 6 különböző témakört érinteni és mindegyikre meghallgatni a propaganda felböfögését? – tette fel a kérdést a bejegyzés szerzője.

A kommentekben is hasonló hangvételű kritikák sorjáztak. Egyik hozzászóló azt írta:
„Hihetetlen balfasz volt a telexes kérdező... elmondták, hogy egy kérdés lehet, és mindenkinek sikerült 2-3 kérdést feltenni egy kérdésnek álcázva, de neki ki kellett még azt is hangsúlyoznia, hogy »a második kérdésem« meg »és még azt szeretném kérdezni, hogy..«.”
Másikuk megjegyezte: „Egyszerűen képtelenek összedolgozni, reagálni a dolgokra. Minden alkalommal felteszik a maguk kis kérdését, kapnak rá valami bullshitet és lehet hazamenni.”
Én k*rva nagyot csalódtam ma a telexben, 1 kérdést kellett volna határozottan és összeszedetten feltenni. Ennyi sem sikerült.
– jegyezte meg egy újabb hozzászóló, míg másikuk lesajnálóan azt írta:
„Nem tudom miért, de néha olyan nagy csodákat vártok tőlük, miközben az újságírók között is nagyon sok a középszerű és csak néhányukra lehet azt mondani hogy tényleg igazán jók.”
Volt, aki úgy összegzett:
„Sajnos mindegyik el van a saját képzelt Pulitzer-díjas, New York-ban játszódó filmjében...”
(Mandiner)
