„Az Egyesült Államok egy etablált hatalom, de olyan, amely fokozatosan távolodik egyes szövetségeseitől, és elszakad azoktól a nemzetközi szabályoktól, amelyeket még nemrég ő maga szorgalmazott” – mondta Macron.

Hozzátette, hogy a többoldalú (multilaterális) intézmények egyre kevésbé hatékonyak.
Macron szerint „a nagyhatalmak korában élünk, amelyek megpróbálják felosztani egymás között a világot”, az elmúlt napok és hónapok történései is erre erősítettek rá. Az elnök kifejezetten megnevezte Kínát és Oroszországot is.
Macron hangsúlyozta, hogy Európának meg kell védenie saját érdekeit, és felhívást tett közzé az európai technológiai szabályozás konszolidálására.
Rámutatott az akadémiai függetlenség védelmének fontosságára is, és méltatta egy olyan „ellenőrzött információs tér” lehetőségét, ahol a vélemények szabadon cserélhetnek gazdát, de ahol a döntéseket nem néhány tech-óriás algoritmusa hozza meg. Brüsszel nemrég fogadott el egy átfogó jogszabálycsomagot a technológiai óriások befolyásának korlátozására.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
