2026. január 15. - Loránt,Loránd
Időjárás ikon -1°
EUR 385.23 :
USD 330.61 :

Élő - Igazság Órája Bayer Zsolttal: "Már Puzsér Róbert sem hisz a balos közvéleménykutatóknak"

A házigazda: Németh Balázs.

Nem mindegy, hogy április 12-én vagy egy héttel később van az országgyűlési választások időpontja? – tette fel a kérdést Bayer Zsolt, miután a baloldali médiumok rögtön azzal támadták Sulyok Tamás köztársasági elnököt, hogy Orbán Viktor bábjaként írta ki a választások időpontját. A publicista megjegyzi, mindig is a legkorábbi időpontot írta ki az államfő, az ATV például már egy éve megjósolta, hogy mikor lesznek a választások.

Bayer Zsolt ezután reagált a baloldali közvéleménykutatásokra is, amelyen még Puzsér Róbert is hangosan nevetgél, a baloldali humorista, publicista szerint kizárt, hogy a Tisza Párt 11 százalékkal vezet a Fidesszel szemben.

– Mindannyian tudjuk ezt, van mögöttünk néhány választás már, ahol pontról pontra ezt láttuk, hogy a közvéleménykutatások szerint vezet a baloldal, hatalmas előnnyel, aztán mégis a Fidesz nyert – mondta, hozzátéve, hogy Puzsér Róbert ezért a szemtelenségéért vélhetően kap majd egy Magyar Péter féle kommentet, a Tisza elnök ugyanis minden neki nem tetsző cikk, műsor alá sértődött üzenetet hagy.

A műsorban arra is kitértek, az előző kampányoktól a mostani abban tér el, hogy ilyen mértékű hazudozást még nem tapasztalhattunk az ellenzéktől. – Arról beszélni, hogy önmerénylet és berepülő drón miatt veszíti el a választásokat a Tisza Párt, az azt jelenti, hogy már most magyarázkodnia kell, miért veszít. A testbeszédéből is látszik, hogy hazudik – mutatott rá.

Jól élnek a háborúból

Azokra a hírekre reagálva, mely szerint Ukrajnában felpörgött az elektromosautó-piac, Németh Balázs megjegyezte, vélhetően nem a szerencsétlen, kárpátaljai, kényszerbesorozott lakosok veszik az elektromos autókat, hanem azok, akik jól élnek a háborúból.

Rámutattak, amíg 2025-ben Németországban, amely 80 milliós ország, háromszáznyolcvanezer elektromos autót adtak el, Ukrajnában, amelynek lakossága mostanra körülbelül 20 millióra csökkent, ez a szám 107 ezer.

Kérdés, a 90 milliárd eurós hadikölcsönből, a már elküldött 185 milliárd euróból és a következő tíz évre bekért 800 milliárd dollárból hány elektromos autót vásárolnak majd az aranyvécések?

– tette fel kérdést a műsorvezető, aki szerint érdemes lenne megfontolni ezek után, tényleg el akarjuk-e küldeni a magyar nyugdíjakat egy olyan országba, ahol a háború jó üzlet egyeseknek? Egy tiszás ügyvéd nemrégiben például arról értekezett, az ukrán elnök által újjáépítésre kölcsön az egy befektetés.

Még a balliberális oldalon is elismerik, Orbán Viktor helyesen döntött

– Ma már azok is elismerik, hogy a migránsválság kérdésében rosszul ítélték meg Orbán Viktor törekvéseit, akik előtte kardoskodtak ellene, és ma már tudják, a miniszterelnök helyesen döntött – hívta fel a figyelmet a műsorvezető, miután Hajós András és Ember Márk is arról beszélt egy podcast-műsorban, ma már másképp látják a 2015-ös eseményeket. Bayer Zsolt szerint jobb később, mint soha, és reméli, ez a megvilágosodás a nyugati világban is elérkezik majd, amiről nem túlzás azt mondani, hogy széthullóban van.

– Erre a nyugati világra eresztették rá már tíz éve azokat a vallásában bigott, identitásában sziklaszilárd iszlamista embereket, akik középkori szinten gyakorolják a vallásukat, és úgy tartják, téríteniük kell, és aki nem azt vallja, amit ők, azokat el kell törölni a föld felszínéről. Ha két ilyen tömeget összeeresztenek, mint a hanyatló nyugati világ és a beözönlő iszlám világot, akkor tegyük fel a kérdést magunknak: ki fog integrálni kit? – hívta fel a figyelmet a publicista.

A Telex azon cikkét, mely szerint Szentkirályi Alexandra egy 6,5 milliós nyakláncot visel, maga Szentkirályi Alexandra cáfolta meg, aki egy videóban bemutatta, valójában egy 34 ezer forintos nyakláncról van szó, amit nagyon szeret. A nyakláncot ráadásul egy magyar cég gyártja.

Bayer Zsolt megjegyezte, rajta most épp egy tízéves cipő és egy klasszikus farmer van. Mindenkinek javasolta Mensáros László A proli című könyvét, amely valójában Hadházy Ákosról szól, mert a proli nemcsak a nálánál gazdagabbakat, hanem a vele egy sorban élő prolikat is utálja. Szerinte ez a hetvenes években született írás tökéletesen bemutatja a Hadházy Ákos-féle jelenséget, a luxus elleni hadjárat lényegét.

A műsor végén Magyar Péter újságírókkal szembeni fellépésére is kitértek, felidézve, hogy a Tisza-elnök minden alkalmat megragad, hogy gátlástalanul, erőszakosan reagáljon a neki nem tetsző újságírók kérdéseire. – Amikor Magyar Péter még állami alkalmazott volt, és a Hír TV-ben volt vendég, akkor még arról beszélt, Európában egyedülálló az oktatás, a diákhitel által pedig mindenki hozzáfér az oktatáshoz, végül megköszönve a lehetőséget, elköszönt. Ehhez képest most? A háború és a migráció pártján áll – összegezte Németh Balázs és Bayer Zsolt.

#Igazság órája

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!