A Kolozs megyei kisváros eddigi elöljárója, Mircea Morosan szerdán a Facebook-oldalán jelentette be, hogy lemond polgármesteri mandátumáról.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben megválasztott, ötödik mandátumát töltő elöljáró elsősorban azzal indokolta távozását, hogy nem rendelkezik elegendő támogatással a jelenlegi nehéz gazdasági helyzet által megkívánt, esetleges népszerűtlen intézkedések meghozatalához.
Felidézte, hogy a korábbi választásoktól eltérően – amikor a választópolgárok 60-70 százaléka támogatta –, a 2024-es romániai önkormányzati választásokon csupán egyharmaduk szavazatával nyert mandátumot. Úgy értékelte, hogy ez a támogatás nem elegendő „az olykor kemény” döntések meghozatalához.
Morosan távozásával a polgármesteri teendőket ideiglenesen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott Dézsi Norbert eddigi alpolgármester látja el – közölte az önkormányzat.
Dézsi Norbert az MTI-nek szerdán úgy nyilatkozott, őt is meglepte a polgármester döntése, de folytatja az elkezdett munkát, melyben számít kollégái támogatására. Közölte: 14 éve dolgozik a Kalotaszeg központjának számító város polgármesteri hivatalában, ahol egy „jó csapat” van.
Elmondta, hogy az időközi polgármester-választásig folytatják a teendőket, melyek közül a legfontosabbnak a 2026-os költségvetés elfogadását nevezte.
Hozzátette, hogy
akárcsak eddig, a magyar közösséget érintő projektek elfogadásában is számít képviselőtársai támogatására.
A kalotaszegi Magyarbikal (Bicalatu) települést is magában foglaló bánffyhunyadi önkormányzatában a PNL és az RMDSZ megyei szinten is létező koalíciója működik, a 15 tagú önkormányzati testületben a két politikai szervezetnek négy-négy képviselője van. A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) két-két, a Jobboldal Ereje (FD), a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egy-egy tanácsossal rendelkezik, és egy független önkormányzati képviselő is van.
Mircea Morosan 2024-ben a szavazatok 30,5 százalékával nyerte el mandátumát, a második helyezett Kudor Csaba, az Egyesült Jobboldal Szövetség (ADU) jelöltje a voksok 26,7 százalékát kapta. Az RMDSZ jelöltje, Antal István 18,5 százalékkal harmadik helyen végzett.
A mintegy 8000 lakosú Bánffyhunyadon közel 23 százalékos a magyarok aránya, és a város vonzáskörében magyar többségű falvak találhatók.
(Demokrata)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
