2026. január 15. - Loránt,Loránd
Időjárás ikon -1°
EUR 385.23 :
USD 330.61 :

NBC: Kiderült, hogy mennyit fizetne Grönlandért Trump

Az Egyesült Államok védelmi éves költségvetésének a felét fizetnék ki a szigetért.

Mintegy 700 milliárd dolláros – átszámolva nagyjából 232 162 milliárd forintos – ajánlatot tehet az Egyesült Államok Grönlandért. Marco Rubio külügyminisztert bízták meg azzal, hogy készítse elő az erről szóló javaslatot – írja az NBC News. 

A Dániához tartozó félautonóm sziget lehetséges árát kormányzati szakértők és akadémikusok állapították meg – erről a lap három forrása számolt be. 

Az összeg óriási, a védelmi tárca éves költségvetésének fele, ugyanakkor kétséges, hogy az ajánlatot elfogadná a dán, illetve a grönlandi kormány, mert többször kijelentették, hogy Grönland nem eladó. 

A sziget miniszterelnöke pedig kedden kijelentette, hogy inkább Dániához akarnak tartozni.

Szerdán Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter és Vivian Motzfeldt grönlandi külügyminiszter Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel és J. D. Vance alelnökkel találkozik a Fehér Házban, ahol a politikusok a sziget helyzetéről tárgyalnak. Azt egyelőre nem tudni, hogy Rubio előáll-e a 700 milliárdos ajánlattal.

A lehetőségek között ugyanakkor jelen van a Szabad Társulási Megállapodás (COFA) is. Ilyet az USA több kisebb szigetországgal is kötött már, például Mikronéziával, a Marshall-szigetekkel vagy Palauval. Az egyezmény pontos részletei esetenként eltérők, de általában arról van bennük szó, hogy az USA átvállal bizonyos állami szolgáltatásokat (pl. postaszolgálat, katonai védelem), cserébe az amerikai hadsereg szabadon mozoghat ezen országok területén, és az USA-val folytatott kereskedelem vámmentessé válik.

#Donald Trump #Marco Rubio #grónland

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!