2026. január 15. - Loránt,Loránd
Időjárás ikon -1°
EUR 385.23 :
USD 330.61 :

Ungár Péter kiszáll a politikából, gyermekvédelmi dolgozó lesz

Nem indul a 2026-os választáson és teljesen felhagy a politikával az LMP-s országgyűlési képviselő, egyben az ellenzéki párt társelnöke – a politikus ezt az ukrán propagandalapnak, a HVG-nek mondta el.

„Szociálpolitikával valójában már régóta foglalkoztam országgyűlési képviselőként is, de a jövőben a szociális területen, azon belül is a gyermekvédelemben szeretnék dolgozni” – jelentette be Ungár Péter. 

Azt mondta, hogy először az idősgondozásban szeretett volna részt venni, de később a gyermekvédelem mellett döntött.

Állítása szerint ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy a kegyelmi ügy óta országos figyelem irányul erre a szférára. „Nem ezért találtam ki, az ilyen ügyek mindig is közel álltak hozzám, csak a jövőben már nem politikusként szeretnék ezzel foglalkozni” – mondta. 

Ungár azt nem tudta megmondani a HVG-nek, hogy minek a hatására döntött így. Azt mondta, hogy „ez egy folyamat vége volt, de 2024 szeptemberében már biztos voltam benne, hogy ezt szeretném csinálni”.

Beszélt a lapnak arról is, hogy 2024 novembere óta önkéntesként dolgozik egy fővárosi gyermekvédelmi intézményben, ahol főleg gyerekekkel foglalkozik.

A lapnak elmondta, hogy a választáson nem indul újra, de az LMP-ből nem lép ki. Azt viszont a jelenlegi társelnök nem tudta megmondani, vajon megmarad-e az LMP.

#LMP #Ungár Péter

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!