2026. január 16. - Gusztáv
Időjárás ikon
EUR 385.91 :
USD 331.65 :

Schiffer András: A baloldal nincs jó állapotban Magyarországon

Az LMP hajdani alapítója a Magyar Nemzet műsorában azt is hangsúlyozta, hogy „a jobboldal és a baloldal fogalmát megfelelően kell használni”.

Schiffer András ügyvéd volt a Magyar Nemzet Visszafoglalás című műsorának vendége. A két eszmetörténész, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly az LMP alapítójával többek között arról beszélgetett, hogy milyen állapotban van a baloldal Magyarországon. 

Schiffer a podcastműsorban leszögezte, hogy a jobboldal és a baloldal fogalmát megfelelően kell használni.

Először arról beszélt, hogy

a baloldal Magyarországon nincs jó állapotban, ahogy a nyugati országokban sem.

Ennek véleménye szerint szociológiai okai vannak. Mint fogalmazott, „az a klasszikus baloldali, aki ellenzi a kapitalizmust, mert aki kiáll a piaci törekvések mellett, azt nevezhetjük jobboldalinak, mindent a tőkéhez mérten kell értelmezni”.

Az egykori politikus ezután feltette a kérdést, mitől lettek volna baloldaliak, akik véghez vitték a privatizációt és a hozzá kapcsolódó gazdasági érdekek képviseletét. Schiffer András ugyanakkor azt is megfogalmazta, hogy kampánytechnológiai szempontból érti, hogy egy volt kommunista térségben a bal és a jobb ellentétpár kapott egy olyan színezetet, hogy aki antikommunista, az jobboldali.

Viszont aki bármilyen szempontból, nem feltétlenül eszmeileg, de az átmentett pozíciók okán közelséget érez az államszocializmushoz vagy az átmentett struktúrákhoz, azokat szeretik baloldalinak nevezni 

– hangzott el.

Az ügyvéd a fentiek kapcsán kijelentette, hogy „érti ezt a játékot, csak nem szereti”, mert a rendszerváltás után mindenhol a globális kapitalizmus eszméje jött, a baloldaliság és a jobboldaliság csupán ízlésbeli dolgokat ír le.

Schiffer András arra is kitért, hogy akiket a „kormánypropaganda” baloldalinak nevez, mint például a Tisza, a DK és társaik, ők lényegében a progresszív jobboldal jelzővel illethetőek.

#Kommunisták #Schiffer András

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!