Megállapodás nélkül ért véget az Egyesült Államok közvetítésével zajló orosz-ukrán tárgyalások második napja Abu-Dzabiban szombaton, de a felek szerint a párbeszéd folytatódik: a következő fordulót már a jövő hétvégére tervezik. A diplomáciai egyeztetésekkel párhuzamosan Oroszország az éjszaka során nagyszabású drón- és rakétatámadást hajtott végre Ukrajna ellen, ami több mint egymillió embert hagyott áram és fűtés nélkül a fagypont alatti hidegben, írja a Reuters.
A tárgyalások lezárása után kiadott nyilatkozatok nem utaltak arra, hogy konkrét megállapodás született volna, ugyanakkor Moszkva és Kijev is jelezte, hogy nyitott a további egyeztetésekre. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en azt írta: a megbeszélések központi témája „a háború lezárásának lehetséges paramétere” volt. Egy névtelenséget kérő amerikai tisztviselő a tárgyalások után közölte, hogy a következő fordulóra jövő vasárnap kerülhet sor, szintén Abu-Dzabiban.
Elmondása szerint a légkör „meglepően tiszteletteljes” volt, és a felek részletesen, technikai szintig menően tárgyaltak a lehetséges megoldásokról. A tisztviselő úgy fogalmazott: céljuk, hogy a következő találkozón a megállapodást a végső lezárás felé tolják. Az Egyesült Arab Emírségek kormányszóvivője megerősítette, hogy a felek között személyes egyeztetés zajlott, ami ritkának számít a közel négy éve tartó háborúban. A közlés szerint a tárgyalások konstruktív és pozitív légkörben zajlottak, és az amerikai békekeret még nyitva maradt elemeit is érintették, valamint bizalomépítő intézkedésekről is szó esett.
Az amerikai fél hosszabb távon további tárgyalási fordulókban bízik, akár Moszkvában vagy Kijevben is. A tisztviselő szerint ezekre az egyeztetésekre szükség lenne, mielőtt sor kerülhetne egy kétoldalú Putyin–Zelenszkij-találkozóra, vagy egy háromoldalú csúcstalálkozóra Putyin, Zelenszkij és Donald Trump részvételével. Zelenszkij szombaton arról is beszélt, hogy az amerikai delegáció felvetette a háború lezárásának formális rögzítési módjait, valamint az ehhez szükséges biztonsági garanciákat.
