A honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint január utolsó munkanapján, január 30-án fizetik ki az arra jogosult katonáknak a hat havi illetményüknek megfelelő fegyverpénzt. A kormány döntése értelmében, 2026-ban 80 ezer fegyveres – köztük a katonák is – kap fegyverpénzt.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, szeretnék elismerni a katonák szolgálatát, a folyamatos készenlétben végzett munkájukat, valamint azt a felelősségteljes helytállást, amelyet a honvédelem minden területén nap mint nap tanúsítanak.
A Magyar Kormány már 2024 októberében jelezte: idén ismét biztosítja a hat havi illetménynek megfelelő juttatást, hasonlóan a 2022 februárjában első alkalommal kifizetett fegyverpénzhez.
A 712/2021. (XII. 20.) kormányrendelet alapján a honvédelmi szervezetek – beleértve a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot és a rendelkezési állományúakat, így a más szervnél szolgálókat, katonai ügyészeket, katonai bírákat is – hivatásos és szerződéses állományú katonái egyaránt jogosultak a juttatásra. Újdonságként 2026-tól a honvéd tisztjelöltek is megkapják a fegyverpénzt.A szolgálati juttatás összege a hathavi alapilletménnyel vagy egyedi illetménnyel egyezik meg. Azok jogosultak rá, akik szolgálati viszonya 2025. december 31-én fennállt, valamint azok is, akiknek szolgálati viszonya 2025 során szolgálatellátással összefüggő sérülés vagy megbetegedés miatt szűnt meg. A kormányrendelet meghatározza a fegyverpénzre való jogosultságot kizáró okokat is.
A tárcavezető tájékoztatása szerint a támogatás nem csupán egyszeri anyagi juttatás, hanem a szolgálat társadalmi megbecsülésének megerősítése is. A katonák áldozatos szolgálata, a kiképzések során tanúsított fegyelem, valamint a nemzetközi missziókban és hazai feladatokban nyújtott helytállás nélkülözhetetlen hazánk biztonsága szempontjából.
