Orbán Viktor miniszterelnök egy videós összeállítást tett közzé közösségi oldalán, amelyben a Tisza Párt vezetőinek és volt szakértőinek megszólalásai láthatók. A kormányfő szerint a felvételek leleplezik Magyar Péter pártjának valós szándékait, amelyek élesen eltérnek a nyilvánosság felé kommunikált üzenetektől.

„Az igazság mindig kiderül, ez alól a Tisza Párt sem kivétel” – ezzel a kommentárral osztotta meg a miniszterelnök azt a videós összeállítást, amelyben több, a Tiszához köthető szereplő korábbi kijelentései hangzanak el.
A felvétel elején egy retorikai kérdés hangzik el:
„Jártál már úgy, hogy valakinek nagyon akartál hinni, de folyamatosan átvert?”
Ezt követően Magyar Péter egy korábbi nyilatkozata kerül elő, amelyben úgy fogalmaz: „úgy nem tudsz választást nyerni, hogy azt mondod, hogy akkor adókat emelsz”.
A Tisza Párt elnöke egy másik részletben a rezsicsökkentést is bírálja, amikor kijelenti: „Tudjátok, a rezsicsökkentés is egy humbug.”
A videóban megszólal Csercsa Balázs, a Tisza Párt egyházügyi munkacsoportjának volt vezetője is, aki korábban szakított a párttal. Ő egyértelműen arról beszél, hogy a Tisza nyilvános üzenetei nem fedik a valós terveket.
A videós összeállításban helyet kap Tarr Zoltán korábbi mondata is: „nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk”, amelyet a kormányoldal a Tisza Párt taktikázásának bizonyítékaként értelmez.
Megszólal Dálnoki Áron is, aki a progresszív adózás mellett érvel, valamint Kéri László politológus, aki arról beszél, hogy Magyarország szerinte nem tud kimaradni a háborúból.
A kormányoldal értelmezése szerint az összeállítás azt mutatja, hogy a Tisza Párt kommunikációja és valós politikai iránya között jelentős ellentmondás van. Orbán Viktor posztja arra utal, hogy szerinte a választók előtt előbb-utóbb mindig kiderül az igazság, függetlenül attól, milyen stratégiát alkalmaz egy ellenzéki párt.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
