Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Rónai Egon vendége volt kedden az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A politikus bejelentette, hogy február 7-én, szombaton jelenik meg a Tisza Párt részletes programja, a dokumentum több mint 140 oldalas lesz.

Ebben a már korábban elmondott prioritások is benne lesznek, mint például az uniós pénzek hazahozatala, valamint a magyar gazdaság, és egy emberséges, működő ország beindítása. Azt is tartalmazni fogja a dokumentum, hogy mindezt a Tisza miből fogja finanszírozni.
A beszélgetés során az alábbi témák hangoztak el:
- Magyar Péter elmondta, a Tisza Párt készen áll, ismert mind a 106 egyéni jelölt, őket be is mutatták. Külön kiemelte Csézi Erzsébetet, szerinte Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 7-es számú választókörzetében erős indulót kapott a Fidesz.
- Elmondta Csézyvel kapcsolatban azt is, nem tudja, hogy korábban fideszes volt-e, de jobboldali nézeteket vallott. Az utóbbi időben sokat változtak a nézetei, ezért is igazolt a Tiszához.
- Ezen a ponton visszatért a kampányra: úgy véli, a Tisza szakértői, mint például Orbán Anita és Kapitány István „nem egy ligában játszanak” a Fidesz szakértőivel. Takács Péter például orvosi szakvizsgával sem rendelkezik, ezzel szemben Hegedűs Zsolt egy országos hírű ortopéd orvos.
- Elárulta, hogy várható a közeljövőben még több szakértő bejelentése, de eddig már több tucat emberük ismert.
- Hangsúlyozta, hogy vannak kétségei afelől, a szakújságírók elolvassák-e majd a teljes,140 oldalas dokumentumot.
- Kitért arra is, hogy „minden mérvadó kutatás Tisza-előnyt mér”, úgy véli, ha ma lennének a választások, kétharmados előnnyel győzne a pártja.
- Külön kiemelte az alapból fideszes Békés megyét, a 2-es választókörzetben is a tiszás jelölt vezet. Elmondta, hogy a „a magyar vidék fellázadt a korrupt hatalom ellen”, megelégelték a több évtizede tartó hazugságokat.
- Rónai Egon megkérdezte Magyart, hogy a Tisza is végez-e közvélemény-kutatásokat, a Tisza elnöke szerint egyes országgyűlési egyéni választókerületekben ők is mérnek, és ezekben jelentős fölénnyel rendelkeznek.
- Magyar elmondta, 3-5 ezer milliárd forint a becslés arra, mennyi hiányzik a korrupt pénzekből, amit a Fidesz ellopott. Amennyiben a Tisza nyerné a 2026-os választásokat, ebből 1500-2000 milliárd visszafolyna.
- Ha ők nyernek, elkezdik a fejlesztéseket, beleértve vidéki kórházakat, az oktatást, gazdaságot, emelnék a nyugdíjakat, javítanának az egészségügy állapotán.
- Kitért továbbá arra is, hogy megtartják a rezsicsökkentést, szociális alapon szeretnék kiterjeszteni.
- Bírálta a kormányt, szerinte nem készültek fel az extrém hidegre, „utólagos sebtapasz, amit adtak” a januári rezsitöbblet visszaszolgáltatásával. A Tisza ezzel szemben csökkenteni fogja a tűzifa árát, nem fogják hagyni, hogy bárki fagyoskodjon az otthonában.
- A Tisza Párt elnöke kiemelte, hogy a Tisza szerint „nem kellenek illegális migránsok”, továbbá fontos, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból. Szerinte „kell kritizálni Európát, de ott kell ülni az asztal körül”.
- „Retteg a hatalom” – mondta, amikor felmerült, hogy feljelentette Erős Gábor és Sztojka Attila emberét. Elmondása szerint „a Fidesz célja a balhé”, tisztességes körülmények között nem tudnak a győzelem közelébe kerülni.
- Ezen a ponton felszólította a körülbelül 3 millió fővel rendelkező tiszás közösséget, hogy minden fideszes rendezvényt kerüljenek el.
- Végezetül kijelentette, a 2026-os választások után Magyarország egy felelősségteljes ország lesz, ha a Tisza Párt fog nyerni.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
