2026. február 04. - Csenge,Ráhel
Időjárás ikon
EUR 380.65 :
USD 322.8 :

Bajnai Gordon után a sógora is megjelent a Tisza Párt körül

Bajnai Gordon sógorának rendezvényközpontjában, a miskolci Tudomány és Technika Házában tervezett politikai fórumot tartani a Tisza. Ez még Magyar Péter tanácsadóinak is feltűnt, akik akkor, 2024-ben még kétségbeesetten próbálták eltitkolni a kapcsolatot Bajnai és a Tisza Párt között.

Az Ellenpont cikke bemutatja, hogy nem ez az egyetlen kapcsolat Hajdú László és Magyar Péterék között, a gazdag, baloldali üzletember ugyanis több tiszás politikussal is kapcsolatban van. 

Január elején Bajnai Gordon hivatalosan is beszállt a választási kampányba. A hvg-nek adott interjújában elárulta, hogy Magyar Pétert támogatja az áprilisi választáson, továbbá választási stratégiát javasolt a baloldali pártoknak. 

Korábban is voltak jelek arra nézve, hogy a volt miniszterelnök csak a szavak szintjén szállt ki a politikából. Ahogy elsőként a lap feltárta, a Tisza egy hozzá köthető művésztársaságból nőtt ki. Sőt, az akkor még csak formálódó párt hátországában felbukkant régi bizalmasa, volt üzlettársa, Bárdos Barnabás is.

A Tisza-projekt élesítése után a Bajnai-hálózat kulcspozíciókat foglalt el Magyar Péter körül – elsősorban gazdasági, céges vonalon és tanácsadók szintjén. 

Jelenleg is az üzletemberhez köthető vállalkozás, az SZ&Partners Kft. kezeli a Tisza uniós képviselőinek kifizetését. Továbbá a szavazatszámlálók toborzásáért felelős szervezet, a 20K mozgalomból lett Szabad Szavazat Alapítvány mögött is Bajnai emberei tűnnek fel 

– írja a lap.

Az Ellenpont azonban most minden eddiginél szorosabb kapcsolatra talált nyomokat: az exkormányfő családja is megjelent Magyar Péterék mögött.

Bajnai Gordon a 2000-es év végén a Wallis Rt.-nél ismerte meg jelenlegi élettársát, Hajdú Mónikát, aki jogászként dolgozott a cégcsoportnál. Eleinte munkakapcsolat alakult ki közöttük, viszonyuk később fordult komolyabbra. Az idő előrehaladtával Hajdú lett a Wallis-csoport ügyvédje, többek között a Hajdú-Bét ügyben is ő képviselte a libatenyésztőket kisemmiző vállalkozást.

Bajnaival most már az üzleti életben is együtt nyomulnak: Hajdú Mónika tavaly márciusban tulajdonosként lépett be az üzletember egyetlen aktív üzleti érdekeltségébe, az EBIT Consulting Kft.-be (a politikus-üzletember jelenleg is a cég vezetője).

A közöttük lévő bizalmi viszonyt jól jelzi, hogy ez az a vállalkozás, amelyen keresztül Bajnai mozgatta a szálakat az ex-DatAdat-hálóban 2017 és 2024 között. Mint ismert, a cégcsoport felbukkant a legutóbbi választási kampányban, a Márki-Zay Péter vezette baloldali összefogást segítve. 

Kevésbé ismert, de Bajnai Gordon élettársának, Hajdú Mónikának van egy testvére. Hajdú László vállalkozó, ingatlanfejlesztő, az Expert-cégbirodalom tulajdonosa – testvéréhez hasonlóan – szintén a Bajnai-féle wallisos körökben kezdte a pályafutását.

Bár erős politikai múltja van, a jogász végzettségű Hajdú a 2010-es kormányváltás után miskolci lokálpatrióta vállalkozóként kezdte el építeni magát. Sikerrel, hiszen befolyásos és gazdag üzletemberré nőtte ki magát, a térségbeli sajtóban rendszeresen városépítőként hivatkoznak rá. Van is alapja a címkének: szülővárosában számos nagyszabású projekt fűződik a nevéhez, így többek között a Népkerti futókör, a Belvárosi Kör Egyesület és a Miskolci Soho.

Ebbe a körbe tartozik a borsodi város egyik legimpozánsabb rendezvény- és közösségi helyszíne, a Tudomány és Technika Háza (TTH) is. Hajdú ugyanis fele részben tulajdonos a TTH mögötti cégben, a Technika Háza Rendezvényszervező Kft.-ben. A sajtóban így vele azonosítják a projektet.

Ennek azért van jelentősége, mert ahogy az Ellenpont észrevette: Magyar Péter még az első országjárása idején éppen a Tudomány és Technika Házát jelölte meg miskolci rendezvényének helyeként. Ez pedig nem kevesebbet jelent, minthogy Bajnai Gordon sógorának érdekeltségében tervezett politikai fórumot tartani a Tisza.

Végül nem a TTH-ban rendezték meg az eseményt, hanem a néhány háztömbbel arrébb található Generali Arénában.

Az Ellenpont információja szerint Magyar Péter stábja javasolta a váltást, mert politikai kockázatot látott az MSZP-s ex-kormányfő sógorához köthető helyszínben.

A lap úgy tudja, azzal érveltek, hogy nem volna szerencsés, ha a Tiszát bármilyen szinten össze lehetne kötni Bajnai családjával. 

Bár a pártelnök kevésbé szokott hallgatni az őt körülvevő tanácsadókra, ezúttal elfogadta a javaslatukat, és kevéssel a kezdés előtt belement a helyszíncserébe.

A Bajnai sógorához köthető közösségi térbe egyébként rendszeresen hívnak meg baloldali véleményformálókat. Január végén Magyar Péter egyik legnagyobb támogatója, a mostanában influenszernek álló Puzsér Róbert volt a vendég, aki a „rendszerváltás kilátásairól” beszélt. De korábban a Direkt36 csapata itt mutatta be a miskolci közönségnek A Dinasztia című, a kormány lejáratására készített filmjét, sőt, Gálvölgyi János, a Heti Hetes egyik tagja is fellépett a helyszínen.

Visszatérve Bajnai sógorának tiszás kapcsolataira: Hajdú László több helyi tiszás politikussal is jó viszonyt ápol. A köreihez sorolható Zemenszky Kitti, aki ugyan bejutott a miskolci előválasztás második fordulójába, de végül nem ő lett a párt jelöltje. Hajdú hasonlóan közeli viszonyt ápol a másik miskolci körzet győztes jelölt-jelöltjével, Czipa Andrással is. Ezt bizonyítja, hogy a fiatal politikus megtalálható a Facebook-ismerősei között – írja az Ellenpont.

A Tisza hivatalos oldalán elérhető bemutatkozója szerint Czipa az egyetemi évei alatt külföldön tanult, jelenleg pedig Brüsszelben, az Európai Parlamentben dolgozik.

Keringenek olyan hírek, hogy a Bajnai családhoz köthető üzletember beszállhatott Magyar Péter miskolci jelöltjének kampányába.

A Tisza környékén felbukkanó Hajdú László nem aprózza el a dolgot: az Opten közel negyven céget mutat a neve mellett – tudta meg a lap.

Az Ellenpont hozzátette, a miskolci vállalkozó alapvetően Bajnai Gordon wallisos köreiből érkezett az üzleti életbe, számos közös érdekeltsége volt a hírhedt cégcsoporttal, illetve annak a képviselőivel.

A volt miniszterelnök által alapított ESGÉ-B Vagyonkezelő Kft.-be 2011-ben lépett be tulajdonosként – egy ciprusi székhelyű társaságot váltva, aminek nem mellesleg testvére, Hajdú Mónika volt a kézbesítési megbízottja. Hajdú László egyébként ekkor a cég vezetését is átvette a hozzá köthető Expert 89. Kft.-n keresztül – méghozzá nem mástól, mint Bajnai volt feleségétől, Bajnai Györgyné Sóvári Ágotától.

A családi összetartás jegyében éppen fordítva történt az átvétel a végelszámolás alatt álló SOBA Ingatlan Hasznosító Kft.-nél. A vállalkozást Hajdú László hozta létre még 2005-ben, majd egy ciprusi cég közbeiktatásával, sűrű tulajdonosváltás után 2018-ban a Bajnai családhoz köthető EBIT Consulting jelent meg a háttérben.

A lap úgy tudja, hogy Hajdú továbbra is kiváló kapcsolatot ápol az AutoWallis igazgatóságának több tagjával is. Így Müllner Zsolttal (igazgatósági elnök), Oromsy Gáborral (vezérigazgató) és a Király Júlia belvárosi lakásán a Tisza megszorítócsomagján dolgozó Karvalits Ferenc igazgatósági taggal. Hasonlóan jó viszonyban van Miskolc előző, baloldali városvezetésével: Veres Pál polgármesterrel, és alpolgármesterével, az MSZP-t és a Momentumot is megjáró Szopkó Tiborral.

#Miskolc #Bajnai Gordon #Tisza párt

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!