2026. február 06. - Dorottya,Dóra
Időjárás ikon
EUR 379.31 :
USD 321.97 :

A magyar után a román Szabad Európát is bezárják

A romániai szerkesztőséget két évvel a magyarországi előtt, 2018-ban indították újra. Kétszer akkora szerkesztőséggel, húsz újságíróval dolgozott a bukaresti stáb, mint amekkorával a budapestit 2020-ban létrehozták.

A román Szabad Európa korábban az ország uniós csatlakozásáig, 2008-ig szolgáltatott tartalmat az országban, majd tíz évvel később az újraindítást azzal indokolták, hogy az országon rendkívüli a „dezinformációs nyomás”. 

Tényfeltáró anyagokat, a NATO-biztonság politikáját, az orosz befolyási övezetet érintő cikkeket készítettek Bukarestben, de kiemelt figyelmet kaptak az ország korrupciós ügyeit érintő témák is. A Szabad Európát a romániai sajtóban az egyik legtöbbet hivatkozott és leghitelesebb forrásként tartották számon.

Az európai szerkesztőségi hálózat megszüntetéséről szóló rendeletet tavaly márciusban írta alá Donald Trump.

Három nappal az amerikai döntés után Európa külügyminiszterei tárgyaltak a szerkesztőségek jövőjéről. Kaja Kallas, az EU külpolitikai főképviselője akkor azt hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak felelősséget kell vállalni a médiaszolgáltatás fenntartásáért, de azt is hozzátette, a tagállamok nem tudják „automatikusan” átvenni az amerikai finanszírozást.

Claudia Plakolm, az Ausztria néppárti európai ügyekért felelős minisztere 2025 márciusában úgy fogalmazott: „Ha az Európai Unió engedi a rádió felszámolását, akkor Európa ellenfeleit ajándékozza meg egy olyan médiavállalat felszámolásával, ami 1950 óta működik független médiaorgánumként és hetente 47 millió hallgatót ér el 27 nyelven 23 országban”.

A magyar szerkesztőség megszüntetését megelőzően, november elején az Egyesült Államok Globális Médiaügynökségének, az USAGM-nek a vezérigazgatója, Kari Lake levélben tájékoztatta az amerikai képviselőket, hogy az ügynökség megszünteti a Radio Free Europe / Radio Liberty (RFE/RL) magyar nyelvű szolgálatát, azaz a Szabad Európa kiadványait, mert NATO-szövetségeseknél nem adnak pénzt ilyen célra.

A hotnews.ro információi szerint a következő hetekben a bulgáriai szerkesztőség bezárásáról is döntés születhet.

#Románia #Szabad Európa Rádió

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!