2026. február 06. - Dorottya,Dóra
Időjárás ikon
EUR 379.31 :
USD 321.97 :

Elrendelték a Magyarországon politikai menedékjogot kapott lengyel politikus letartóztatását

Elrendelte csütörtökön a varsói kerületi bíróság a Magyarországon politikai menedékjogban részesített Zbigniew Ziobro letartóztatását. Ezt a lengyel ellenzéki politikus, volt igazságügyi miniszter egyik ügyvédje, Adam Gomola közölte az X-en.

Az ügyvéd bejelentette: fellebbezni fognak a döntés ellen – írja az MTI. A bíróság egész napos tárgyalás után hozta meg a döntést. A letartóztatásról szóló tárgyalást előzőleg kétszer is elnapolták december óta.

 

Elutasították a védelem beadványát

Ziobro ügyvédjei a csütörtöki tárgyalás szünetében a sajtó képviselőinek elmondták: a bíróság elutasította a védelem több beadványát, köztük azt, hogy az ügy elbírálásával valamelyik más törvényszéket bízzanak meg. A kérést a varsói kerületi bíróságon szerintük észlelt politikai nyomásgyakorlással indokolták. A másik elutasított kérés arra vonatkozott, hogy a nyomásgyakorlás elkerülése végett az ügyben háromtagú ítélőtanács döntsön az egy kijelölt bírónő helyett.

ZBIGNIEW ZIOBRO AZ ELŐZŐ KORMÁNY ÁLTAL LÉTREHOZOTT IGAZSÁGOSSÁG ALAPNÁL TÖRTÉNT ÁLLÍTÓLAGOS VISSZAÉLÉSEK EGYIK GYANÚSÍTOTTJA. HUSZONHAT RENDBELI BŰNCSELEKMÉNNYEL GYANÚSÍTJÁK, AMELYEKÉRT ÖSSZESEN AKÁR 25 ÉVI SZABADSÁGVESZTÉS IS KISZABHATÓ.

Tavaly novemberben a szejm feloldotta képviselői mentelmi jogát, és hozzájárult a letartóztatásához.

Még a csütörtöki tárgyalás előtt az ügyészséget képviselő Piotr Wozniak azt mondta újságíróknak: a letartóztatásról szóló bírósági döntés esetén az ügyészség Ziobro lengyelországi körözését, majd az európai elfogatóparancs kiadását kezdeményezi.

Színjátéknak nevezte a pert

Annak kapcsán, hogy Ziobro korábban politikai menedékjogot kapott Magyarországon, Wozniak kijelentette: „az előírások értelmében az európai elfogatóparancs által körözött személynek nyújtott politikai menedékjog nem jelent akadályt az elfogatóparancs végrehajtásában”.

Zbigniew Ziobro csütörtök délután a wPolsce24 lengyel konzervatív hírtelevízióban olyan eseteket sorolt, amelyek szerinte az Igazságosság Alap ügyében történő politikai nyomásgyakorlásra utalnak.

A politikus kilátásba helyezte: lengyelországi kormányváltás esetén elszámoltatják majd azokat a bírókat, akik „kiszolgálják” a jelenlegi kormányt. A TV Republika hírtévének Ziobro a pert színjátéknak nevezte, amely során „egyes bírók politikai és bűnügyi tevékenységekbe keveredtek, a jövőbeli büntetlenségükre számítva”.

#Lengyelország

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!