Mint írták, a Párbeszéd közössége a 2010 óta regnáló kormány túlhatalma ellen alakult meg 2013-ban, „s célként nemcsak a kormány- és rendszerváltást tűzte maga elé, hanem a XXI. századi, egyszerre lokális és globális kihívások politikai képviseletét: a klímatudatosságtól a szociális kérdésekig, a jogállamiságtól a közérdek szolgálatáig megannyi területen és ügyben lépett fel hatalomkritikus erőként. A hatalom monolit tömbje elleni, négyévenkénti (kényszer)koalíciós törekvések – vállalva a hibákat és viselve a következményeket – jelentősen befolyásolták a Párbeszéd sikerességét és megítélését, ám nem írták felül erőnkhöz mért küldetésünk teljesítését”.
Szerintük ennek eredményeként lett Karácsony Gergely személyében zöld főpolgármestere lett Budapestnek 2019-ben.
Mint írták, a nép minél szélesebb körű bevonása érdekében létrehozták az előválasztás intézményét, és a parlament jelentős módosításokkal elfogadta a klímatörvény-javaslatukat. A közlemény szerint a Párbeszéd politikusai felléptek az akkumulátorgyárak környezetszennyezése ellen, az erdők védelmében, a vízmegtartásért és az állatvédelemért. Mint írták, hatékonyan képviselték a gyermekvédelem ügyét, küzdöttek a nők bántalmazása ellen és kiálltak a szexuális kisebbségek alapvető jogaiért.
„Ezzel együtt be kell látni: az autokrácia lebontásához több kell és más kell. Olyasféle erő, amely nagyban és egységben képes fellépni a történelmi hibákat és bűnöket elkövető, Orbán Viktor vezette állampárttal szemben. A döntési irányt az ország rendszerváltást akaró polgárainak akaratát mutató arányszámok és az azokból fakadó következtetések jelölik ki. Mivel mi is a kormányváltást tartjuk a legfontosabbnak, a fentiek azt mutatják nekünk, a Párbeszéd – ZÖLDEK közösségének, hogy ne induljunk el a 2026-os országgyűlési választáson”
– írták a közleményben, hozzátéve, hogy céljaik és értékrendjük változatlan marad 2026 áprilisa után is.
Állításuk szerint azért nem indulnak az áprilisi választáson, hogy az ország elindulhasson egy jobb irányba, de elkötelezettek amellett, hogy továbbra is képviseletet adjanak az igazságos, szolidáris és zöld Magyarország felépítéséhez, ahol helyük van az értékrendi és politikai vitáknak, a sokszínű, értékalapú, versengő ajánlatoknak.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
