A puccs nem tankkal és fegyverekkel érkezik, hanem domainnel

Az elmúlt napok történései nem egyszerű politikai pletykára emlékeztetnek, hanem egy gondosan előkészített digitális hadműveletre. Megjelenik egy domain, a radnaimark.hu, majd szinte órákon belül tematizálja a történetet a teljes baloldali média, Telex és a kormánykritikus médiatér.

Kattintható linkkel küldik ki az éterbe, amit nem nagyon szoktak beilleszteni, azonnali kontextussal, gyorsan felépített narratívával.

Gondoskodnak arról, hogy a figyelem céltudatosan ráálljon valamire, amit addig senki nem ismert, és amin igazából tartalom se nagyon van.

Közben kiderül, hogy nem egyetlen domainről van szó. 

A radnaimark.hu, a kollarkinga.hu és a tarrzoltan.hu, a kuljaandras.hu és a többi „nagy név” ugyanazon a napon, ugyanott, azonos körben kerül lefoglalásra.

Ez már nem online csínytevés, sokkal inkább infrastruktúra, különösen annál a Tiszánál, amelyik a Fidesz szlogenjére is azonnal rárepült, mint gyöngytyúk a takonyra, lefoglalta a domaint, majd 5 milliárdos zsarolásba kezdett.

Ugye, abban megegyezhetünk, hogy aki ilyet csinál, az nem hirtelen felindulásból cselekszik, hanem előre tervez, és az is elég nehezen elképzelhető, hogy egyik Tisza párti fejes sem vette észre az elmúlt másfél évben, hogy a nevükre szóló domain le van foglalva.

Bár mintha Radnai Márk azt nyilatkozta volna, hogy ő éppen most (milyen véletlen) akart volna magának oldalt regisztrálni, mikor észrevette, hogy az már foglalt, de hát valljuk be, ez azért nehezen hihető mese.

Innen válik igazán érdekessé a történet. Ha ez egy klasszikus lejárató akció lenne a Fidesz részéről a Magyar Péter vezette Tisza Párt, de különösen a pártvezér ellen, akkor a jobboldali médiagépezet nem ülne csöndben és pislogna, mint hal a szatyorban. A tematizálás ott is azonnal elindulna, harsány címlapokkal, morális pánikkal, karaktergyilkossági dramaturgiával. Ehhez képest elég combos csend van, és csak kullognak a baloldali mainstream után az eseményekben. Aki figyeli a mintázatokat, pontosan tudja, hogy ez szokatlan.

A másik oldalon ellenben igencsak látványos a mozgás. Influenszerek, mémoldalak, kulturális véleményvezérek egyszerre kezdenek beszélni az ügyről. Olyan hangok is megszólalnak, amelyek korábban inkább védték vagy legalábbis nem támadták nyíltan Magyar Pétert. Például Noár. Vagy Szily Nóra. Már ők sem hallgatnak, sőt, a hangnem jelentősen megváltozott. A kritika keményebb, ironikusabb, távolságtartóbb, mintha valaki jelezte volna nekik, hogy új korszak kezdődik. Jelezte volna azzal, hogy beindult a a háttérben a suttogó propaganda Kapitány előtérbe helyezéséről.

Mert bizony, ott van a háttérben felbukkanó név: Kapitány István. Hirtelen elemzések születnek arról, hogy nőtt az esélye annak, ő lehet az új miniszterelnök-jelölt. Pár napja ez még marginális felvetés volt, most pedig realitásként jelenik meg bizonyos körökben. Persze mindez logikus, hiszen a politika nem szereti a vákuumot, így ha valakit gyengítenek, valakit erősíteni is kell helyette.

Csak éppen most megfordult a sorrend, és előbb került porondra Kapitány neve, mint ahogy a radnaimark.hu oldal balhéja.

Felmerül hát a kérdés: mi a cél? Ha valóban létezne kompromittáló felvétel, annak tartalma önmagában nem biztos, hogy politikai földrengést okozna. A Tisza szavazótábora nem erkölcsi puritanizmusra épül, ezt már erősen megtapasztalhattuk, ahogy azt is, java részük az LMBTQ lobbiból, a woke-ideológia hívei közül érkezett, szóval egy magánéleti botrány, legyen az akár szexuális, akár drogos jellegű, önmagában nem feltétlenül rengetné meg a bázist.

Éppen ezért logikusabb felvetés, hogy nem a nyilvános megsemmisítés a cél, hanem a nyomásgyakorlás. A lebegtetés. A bizonytalanság állandó fenntartása. A vezetői pozíció gyengítése anélkül, hogy ténylegesen ki kellene robbantani egy botrányt. A remény, hogy botrány nélkül is magától eltakarodik az, aki már – úgy tűnik – viselkedése, mentális gondjai, de különösen botrányai miatt vállalhatatlanná kezd válni.

Pedig ez, valljuk be, igen nagy szó ebben a közegben, ahol a deviancia nem kínos, hanem ünnepelendő, ami tiltott, az nem titkos, hanem dicsőség.

Ha ezt a képet nézzük, akkor a kérdés már nem az, hogy a Fidesz akarja-e kivégezni Magyar Pétert, hanem az, hogy a saját politikai környezetében indult-e el az erózió, és ha igen, miért. Kinek áll érdekében? Valóban az az általunk leírt forgatókönyv játszik, hogy a „tartótisztek” adták ki a jelképes kilövési parancsot a zűrös életű pártelnök ellen? Vagy a saját párttársainak – annak a maroknyinak – lett elege belőle?

A domainregisztrációk összehangoltsága, a gyors baloldali, ellenzéki médiatámogatás, a hangnemváltás a korábban lojálisnak tűnő kulturális szereplők részéről inkább belső átrendeződésre utal, mint külső támadásra.

A politikai rendszerekben a puccs ritkán látványos. Nem a filmekben látott, lövöldözős, tankos puccsokra kell gondolni. Itt csak domainnevek, kiszivárogtatások, megváltozott hangsúlyok, és hirtelen új esélyesek szerepelnek a forgatókönyvben. Aki figyel, látja, hogy a sakktáblán több figura mozdult egyszerre, és igencsak érdemes megfigyelni, kik is ezek a figurák, hogyan sorakoznak be egymás után, úgy a média, mint az influenszerek és megmondóemberek oldaláról.

Hogy végül lesz-e felvétel, vagy az egész csak egy gondosan felépített pszichológiai művelet, azt ma még nem lehet tudni. De az biztos, hogy ami történik, az a legkevésbé sem spontán.

Valaki alaposan megtervezte, felépítette és most lassanként adagolja. És a valódi kérdés nem az, mi van a felvételen, hanem az, ki írta meg ennek a forgatókönyvét, és mikor robban az a bizonyos médiabomba. De főleg az: ki, melyik médium fogja robbantani, és a robbanás vajon előbb a weboldalon vagy egy lemondás formájában eszkalálódik majd.

Magyar Péter az elmúlt napokban úgy próbált reagálni a kialakuló helyzetre, hogy konkrét, nyilvánosságra került állítások valójában még nem is jelentek meg. A védekezés így inkább előzetes pozíciófelvételnek hatott, mint tételes cáfolatnak. Ez a stratégia önmagában is árulkodó lehet, hiszen azt sugallja, hogy tudja a háttérben zajló folyamatokat, még ha ezekről nyilvánosan nem is beszél.

A tegnapi megszólalásán a testbeszéde (remegő kéz, sírós tekintet) és az előadásmódja sokak számára feszültebbnek tűnt a korábban megszokottnál. A gesztusai visszafogottabbak voltak, a hangsúlyai kevésbé magabiztosak, mint amikor egy-egy rendezvényen hívei körében szerepel. Természetesen ilyen helyzetben minden mozdulat túlértelmezhető, de a benyomás összességében legkevésbé sem a nyugodt, stabil kontroll képét erősítette.

Külön figyelmet érdemel, hogy kommunikációjában hangsúlyosan megjelentek a gyermekei. A család bevonása a politikai narratívába gyakran érzelmi keretezést szolgál. Ilyenkor a politikus ezzel egyrészt emberközelibbé teszi magát, másrészt implicit módon jelzi, hogy a támadások nemcsak rá, hanem a magánéletére is hatással lehetnek.

Ez a retorikai eszköz rendszerint akkor kerül elő, amikor a szereplő igyekszik az ügyet morális síkra emelni, és áldozati pozícióba helyezni magát.

A kérdés nem az, hogy ez legitim kommunikációs lépés-e, hanem az, hogy mit jelez. Ha valaki még meg sem jelent konkrét állítások ellen védekezik, feszültebbnek mutatkozik a szokásosnál, és érzelmi síkra tereli a kommunikációt, az rendszerint arra utal, hogy komoly nyomást érzékel maga körül. Hogy ez külső támadás vagy belső politikai átrendeződés következménye, az továbbra is nyitott kérdés, de egyre inkább ez utóbbira helyeződik a hangsúly.

És hogy mindez hogyan hathat a kampányhajrában?

Egy ilyen akció rövid távon paradox módon még hasznos is lehet annak, aki a belső erőviszonyok átrendezésében érdekelt. A lebegtetett botrány mobilizálja a keménymagot, aktivizálja a szimpatizánsokat, növeli az online jelenlétet, és a „támadják, mert félnek tőle” narratívával ideiglenesen akár 1–2 százalékpontos erősödést is hozhat a Tisza Párt számára.

Egy esetleges belső puccs szempontjából mindez azért hasznos, mert a feszültség láthatóvá teszi a vezető sérülékenységét. A védekező kommunikáció, az érzelmi keretezés, a gyerekekre való mutogatás és a megingó magabiztosság mind azt üzenhetik a háttérszereplőknek és a „tartótiszteknek” hogy eljött a pozícióátrendezés ideje. A nyomásgyakorlás így kettős célt szolgálhat. Egyrészt kívülről erősíti az ostromlott erőd érzését, a párton belül pedig megteremti a váltás indokát, miközben a folyamat formálisan még nem is szakadásként, hanem egyszerűen egy stratégiai korrekcióként jelenik meg.

Egy kérdés azonban továbbra is nyitott. A Tisza eddigi politikai ereje jelentős részben abból fakadt, hogy a történet középpontjában egy olyan szereplő állt, aki belülről ismerte a regnáló rendszert. Magyar Péter politikai tőkéjének alapja éppen az volt, hogy volt kormányzati háttérrel, NER-es kapcsolati hálóval és belső információkkal lépett a nyilvánosság elé. Ez adta a hitelességét a rendszerkritikában, és ez különböztette meg sok más ellenzéki szereplőtől. Ha azonban valóban vezetőcsere történne, és ezzel együtt eltűnnének a korábbi NER-kapcsolatokból származó információs csatornák, az alapjaiban változtatná meg a párt karakterét. A belső nézőpontból külső kritikussá váló figura helyett egy hagyományosabb politikai szereplő maradna, aki már nem tud kvázi belülről hozott tudással operálni.

És ez a kérdés már nem csak kommunikációs, hanem stratégiai kérdés is: mi marad a politikai brandből, ha megszűnik az a különleges pozíció, amelyre eddig épült?

(Polkorrekt)