Fidesz frakcióvezetője Kazincbarcikán úgy fogalmazott: több emberrel is beszélt, akik „megbolondulnak” a helyzettől, miközben Magyar Péter „hallgat, mint a sír”, hiába zsarolja Ukrajna Magyarországot.

Kocsis Máté rámutatott: most az ukránok zsarolnak minket, elzárták a Barátság kőolajvezetéket, ezzel nehéz helyzetbe hozzák a magyarokat, a magyar családok. Be akarnak közvetlenül avatkozni a magyar választásokba, ezért állt le a kőolajvezeték. Ha megnézik, melyik magyar párt és politikus állt ki a magyarok mellett, akkor Orbán Viktort és a fideszes politikusokat látják – mutatott rá a frakcióvezető.
Majd hangsúlyozta:
amióta az ukránok zsarolnak minket, azóta Magyar Péter hallgat és lapít.
Becsüljük meg ezeket a napokat, mert most mindenki a saját szemével láthatja, hogy amikor a magyar érdek melletti kiállásról van szó, akkor csak a Fideszre lehet számítani – tette hozzá.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
