Nagy leleplezést ígért közösségi oldalán Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Közösségi oldalánúgy fogalmazott, „eljutott hozzám egy botrányos dokumentum, ami teljesen meg fogja változtatni a politikai napirendet”.
Ígérete szerint ezt február 26-án, csütörtökön 17 órakor nyilvánosságra hozza.
Annyit elmondok előre, hogy egy közéleti ikon szavahihetősége, talán az egész karrierje ma végérvényesen bedől”
– húzta alá az elemző.
A saját számait is meghamisította a Medián
Mint kiderült, az elemző megszerezte a Hann Endre vezette Medián közvélemény-kutató januári valódi méréseit A leleplező videóban elhangzott, hogy
a Medián az előző hónapban nem a valódi méréseit publikálta, hanem meghamisította.
Deák felidézte, hogy a közvélemény-kutató januárban azt közölte, hogy a teljes népességen belül a Tisza 40, míg a Fidesz 33 százalékon áll. De mint kiderült, a megkérdezettek arra a kérdésre, hogy „ha mégis elmenne, akkor melyik párt listájára szavazna”, akkor
a Medián belső számai szerint a Fidesz és a Tisza is 36 százalékon állt.
Ez egy elképesztő csalás a Medián részéről” – húzta alá.
Az elemző arra is rámutatott, ilyen egyértelmű közvélemény-kutatási csalásra nem volt még példa a rendszerváltás óta. És itt nem egy „ártatlan csínyről van szó!”
Deák emlékeztetett, hogy a Medián kutatások a Tisza párt fő kampányeszköze a többi ellenzéki párttal szemben. „Ezekkel a meghamisított kutatásokkal terelték a választókat a kisebb ellenzéki pártoktól a Tisza irányába. Ez bizony csalás!” – szögezte le a szakértő.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
