A két miniszterelnök megegyezéséről Robert Fico is beszámolt Facebook -oldalán, valamint hozzátette, beszélni fog Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is.

Fico közlése szerint a rendelkezésükre álló információk alapján a vezeték műszakilag működőképes, miközben az ukrán fél ennek ellenkezőjét állítja és a szállítások újraindításának határidejét is folyamatosan módosítja. Emiatt Orbán Viktorral közösen egy háromoldalú – szlovák, magyar és európai bizottsági részvételű – vizsgálóbizottság létrehozását javasolják, amely a helyszínen tisztázná a vezeték állapotát.
Szeretném egyértelműen kimondani, hogy a Slovnaft által megvásárolt kőolaj a fehérorosz–ukrán határon már a mi tulajdonunk, és a szerződések alapján az Európai Unión belül szankciós mentesség vonatkozik ránk. Vagyis már nem »orosz olajról« van szó, hanem a szállításhoz való jogunkról, amelyet biztosítottunk és ki is fizettünk
– jelentette ki Fico.
A szlovák miniszterelnök hangsúlyozta: Szlovákia és Magyarország nemzeti érdekei nem szorulhatnak háttérbe, ezért Szlovákia ragaszkodik energiabiztonságához, a szerződések betartásához és a tisztességes eljáráshoz.
(mandiner)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
