Péntek reggel egy maszkos támadó ismeretlen anyaggal leöntötte hátulról a zalaszentgróti járási hivatal egyik munkatársát – számolt be az esetről György István területi közigazgatásért felelős államtitkár a Facebookon.

A kormányhivatal azonnal értesítette a rendőrséget. Elítélünk minden olyan cselekményt, amely során a közigazgatásban dolgozókkal szemben bárki erőszakosan lép fel
– írta.
Néhány héttel ezelőtt Nagytevel polgármesterét támadták meg, egy férfi gázpisztollyal tört be a hivatalba, majd lövéseket adott le. A polgármester azonnal közbelépett, lefegyverezte a támadót, és segített elhárítani a további veszélyt. A sérültet a helyszínen ellátták, majd a győri kórházban műtötték, sérülései nyolc napon túl gyógyulnak.
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki folyadékkal öntött le egy szakügyintézőt Zalaszentgróton - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken.
A nyomozók széles körű adatgyűjtést végeztek, elemezték a térfigyelő kamerák felvételeit és tanúkat hallgattak meg.
Az összehangolt munka eredményeként pár órával később már azonosították is a támadót, akit Türjén fogtak el.
A 49 éves budapesti férfi elszámoltatása és a körülmények teljes körű tisztázása folyamatban van - írták.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
