„Duplán bűnnek” nevezte Szijjártó Péter, hogy Ukrajna egy korábban megbízhatóan és kiszámíthatóan működő, Magyarország számára kulcsfontosságú szállítási útvonalat blokkol – erről a külgazdasági és külügyminiszter szombaton Budapesten beszélt.
Szijjártó Péter a Védelmi Tanács ülésén arról beszélt, hogy az Iránt ért izraeli–amerikai csapások nyomán a közel-keleti helyzet egyértelműen az eszkaláció irányába halad. Elmondása szerint ezt támasztották alá azok az egyeztetések is, amelyeket az elmúlt órákban a térség külügyminisztereivel folytatott. Hozzátette: a biztonsági helyzet romlása és az Irán elleni támadások komoly hatással lehetnek a globális energiapiacra és az energiaárak alakulására világszerte.
Rámutatott: bár Irán az elöregedett infrastruktúra és a vele szemben érvényben lévő szankciók miatt a készleteihez képest kevesebb kőolajat és földgázt juttat a világpiacra, az iráni energiahordozók a közel-keleti, ázsiai és az Európa–Ázsia határán fekvő térségek energiaellátásában így is fontos szerepet töltenek be.
A tárcavezető szerint ebben a helyzetben Oroszországra – amely az elmúlt időszakban jelentősen csökkentette az Európába irányuló energiaszállításait – nagyobb szerep hárulhat a világpiac ezen részén. Kiemelte: amikor a szállítási útvonalak radikálisan átalakulhatnak, rendkívüli bizonytalanság övezi a globális energiapiacot, és az ármozgásokat senki sem tudja előre jelezni, „duplán bűnnek” számít, hogy Ukrajna blokkol egy Magyarország számára kulcsfontosságú, korábban megbízhatóan működő szállítási útvonalat.
A Barátság kőolajvezeték minden valódi ok nélküli blokkolása ebben a globális biztonsági helyzetben duplán bűnnek számít Magyarországgal szemben
– fogalmazott. Hozzátette: békés, kiszámítható körülmények között is indokolatlan és politikai zsarolás az, amit az ukrán fél tesz, a jelenlegi globális bizonytalanság közepette pedig ez még súlyosabb következményekkel járhat.
Ma reggeltől új helyzet van a világon, a közel-keleti biztonsági helyzet romlása a globális energiapiac abszolút bizonytalanságához vezet. Ilyen esetben eddig megbízhatóan működő, fontos szállítási útvonalak blokkolása dupla bűnnek számít. Felszólítjuk őket, hogy fejezzék be, nyissák újra a Barátság körüli vezetéket Magyarország iránt
– mondta Szijjártó Péter.
(Origo)
