2026. február 28. - Elemér
Időjárás ikon
EUR 375.74 :
USD 318.56 :

Szijjártó Péter: már 1100-nál többen regisztráltak konzuli védelemre Dubajban

„A közel-keleti válság az eszkaláció irányába mutat, Irán több öbölbeli országot, több arab országot is támadás alá vett, az ott található amerikai érdekeltségek és támaszpontok miatt, így van sajnos ez az Egyesült Arab Emirátusokkal is, Dubaj és Abu-Dzabi környékén is rakétatámadások történtek” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton este a Facebookon közzétett videójában.

Azzal folytatta, hogy a Dubajban tartózkodó magyarok közvetlenül is érintettek ebben a helyzetben. „A nap elején még 371-en voltak konzuli védelemre regisztráltak, most ez a szám már 1100 fölé ment. Egyelőre sajnos a légtér zárva tart, így a légitársaságok nem repülnek, hiszen az most kifejezetten veszélyes lenne.” A nagykövetségen bent vannak a külügyminisztérium illetékes munkatársai, a konzuli ügyelet telefonszámán lehet kapcsolatba kerülni velük, Szijjártó türelmet kért.

„Itt Budapesten a call centerünkben is megnöveltük a létszámot és természetesen egész éjszaka is dolgoznak a kollégák”, mondta azzal, hogy a Facebookra mindig felteszik majd a friss információkat, de a légtérzár miatt nagyon korlátosak a lehetőségek és a támadások is elég kiszámíthatatlanok. Szijjártó folyamatos tájékoztatást ígért, és azt kérte, a kint tartózkodó magyarok tartsák be az illetékes hatóságok utasításait.

Szombat reggel Izrael és az Egyesült Államok közösen megelőző csapást mértek Iránra. A támadás nagyobbnak ígérkezik, mint az iráni nukleáris létesítmények elleni tavaly júniusi 12 napos akció. A támadás megkezdése után néhány órával Trump amerikai elnök hivatalosan is bejelentette az amerikai akciót az iráni rezsimmel szemben. A támadás nyomán Izraelben rendkívüli állapotot hirdettek ki, készülve az ország ellen várható iráni rakétacsapásra. Izrael lezárta légterét, a polgári repülés is leáll. Így tett Irán is. 

#Dubaj #Közel-Kelet #Szijjártó Péter

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!