Az elemző a Törökülés legfrissebb adásában arról a látszólagos ellentmondásról is beszélt, hogy egyszerre látja a közvélemény-kutatási adatok alapján a Tisza javára eldőlni a választást, ám közben tartja, hogy a Fidesznek legalább akkora esélye van nyerni.

Alapvetően a félelem az, ami köré most épül a Fidesz politikája. Tehát a szándék világos, ami szerintem kérdéseket vet fel, hogy ez hogyan, mennyire működik – fogalmazott Török Gábor.
A 2022-es kampányban gyorsan és a saját szempontjából hatékonyan építette fel a kormány a háború és béke narratívát, erre akkor a társadalom is rezonált.
Azóta még egy EP-kampány is lezajlott ugyanebben a témában, amikor Orbán Viktor azzal fenyegetett, hogyha nem a Fidesz szerzi meg az európai parlamenti mandátumok többségét, akkor Magyarország egy világháborúba vagy atomháborúba sodródik bele.
Éppen ezért felvetődik az elemző szerint, hogy a kormány túl sokszor kiáltott már farkast, és ezzel a témával talán ezúttal már nem lehet elérni a választói ingerküszöböt. Ugyanakkor, mivel a Fidesznek ez az egyetlen olyan témája maradt, amiről elmondhatja, hogy ő az ügybirtokos, fokoznia kell a társadalom fenyegetettségének érzését. Ez köszön vissza a miniszterelnök azon bejelentésében, miszerint elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra katonai és rendőri védelmének erősítését, valamint drónrepülési tilalmat Szabolcs‑Szatmár‑Bereg vármegyében.
Török szerint az látszik, hogy a választók egy jelentős része immunis erre, de vannak még tartalékai a kormánypártnak.
Éppen ezért még a magabiztos Tisza-előnyt mérő Medián közvélemény-kutatási adatainak fényében sem gondolja egyértelműnek az áprilisi választás kimenetelét.
Ugyanakkor a politikai elemző szerint, ha valóban 800 ezres előnye van a Tiszának a Fideszhez képest – ahogy azt a Mediánnál látni –, akkor a különbség még egy ilyen kampánnyal sem dolgozható le. Pár százezer fő lehet az a megcélozható szavazótábor, amelyik még nem fideszes, de talán az lehet.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
