A magyar női kosárlabda-válogatott 89–74-re legyőzte a házigazda török együttest Isztambulban, és ezzel 28 év után, ebben az évezredben először kijutott a világbajnokságra. A mieink ráadásul csoportmásodikak lettek, így még jobb helyzetből várhatják a sorsolást.

Völgyi Péter szövetségi kapitány támadószellemben küldte pályára csapatát, és ez a ponttermésen is meglátszódott, hiszen 25-25-ös döntetlennel zárult az első negyed. Ami a lőlapot illeti, a magyar csapat remekül triplázott, öt kísérletéből négyet is bevágott, a legtöbbet Juhász tette a közösbe, de Takács-Kiss Virág és Dubei Debora is elérték az öt pontot.
A második játékrészt Zeynep Gül kosara indította, a török magas ember faulttal együtt helyezett be egy dobást, a magyar szurkolók szerencséjére azonban ezt Juhász szinte rögtön lemásolta. Lelik Réka kettese után pedig megérkezett a hazai időkérés, mely után Dubei vágott be egy triplát, majd Juhász újabb villanásával hét pontra duzzadt a különbség. A második negyed végén ismét felgyorsult a játék, mindkét oldalon repkedtek a szabálytalanságok és a hárompontosok is, az eredményt látva pedig elégedettek lehettünk, hiszen 52-41-es magyar vezetéssel vonulhattak szünetre a felek. Az utolsó pontokat Aho Nina tette be a közösbe, majd egy remek védekezéssel jöhetett is a dudaszó. Összességében Völgyi együttese mutatós, gyors és hatékony támadójátékot produkált, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az 52 szerzett pont, azonban a védekezés terén néha túl könnyű kosarakat szereztek a törökök, ezért sem lehetett nagyobb a magyar előny.
A szünet után sokat kellett várni az első kosárra, ám sajnos az a törököktől érkezett, sőt rögtön két hármast is bevágtak. A magyar csapat a negyedik percben, Juhász büntetői révén szerezte meg az első pontjait, majd több kemény védekezés, és Nina kettesével visszaállt a kilencpontos előny. Az első két negyeddel szemben a folytatás közel sem hozott akkora tűzijátékot, sokkal inkább a védekezés dominált. Juhász nem sok pihenőt kapott Völgyitől, bár ez érthető is volt, hiszen a Galata centere − miután pár percet ült a kispadon − remek védekezésekkel, sőt labdaszerzéssel tért vissza. A kemény játék a hazaiakon csattant először, amikor a nyolcadik percben kigyűltek a csapathibák, így Yvonne Turner egy sima fault után mehetett a büntetőre, és mindkettőt bedobta. A negyed végén aztán ismét Magyarország kerekedett felül, az eredményjelző pedig 66-52-t mutatott az utolsó felvonás előtt.
Ahogyan arra számítani lehetett, a törökök nekiestek a magyar csapatnak, és Juhász kosara után tíz ponton belülre kerültek. Völgyi reagált az eseményekre, egyből időt kért, majd Dubei vágott be egy újabb hármast, Juhász pedig tovább növelte a különbséget. Bármivel próbálkoztak a törökök, egyszerűen nem tudtak közelebb férkőzni, hiszen a magyar válogatott mindig időben tudott válaszolni a zárkózásra. A hatodik percben aztán Dubei is megdobta a 14. pontját, innentől kezdve pedig világossá vált, hogy Magyarország 28 év után ott lesz a világbajnokságon. Az utolsó percek fegyelmezett magyar kosárlabdát hoztak, Lelik vezetésével lelassult a játékunk, de így is újabb pontok érkeztek az eredményjelzőre. A legtöbb egységet végül Juhász Dorka (24) szerezte, míg Takács-Kiss Virág 17 pontot, Dubei Debóra 16-ot és Lelik Réka is 10 fölé került. A magyar női kosárlabda-válogatottat tehát nem törte meg, hogy a csoporton belül nem alakultak kedvezően az eredmények, és végül a tabella második helyén, 1998 után ismét kijutott a világbajnokságra.
A világeseményről Kanada és Argentína marad le.
Női kosárlabda-világbajnoki selejtezőtorna
5. forduló
Törökország–Magyarország 74–89 (25–25, 16–27, 11–14, 22–23)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
