Nekünk külföldről soha senki ne mondja meg, hogy mit gondoljunk, hogyan éljünk, és egyes globális kérdésekben hogyan vélekedjünk – jelentette ki Rétvári Bence a Kommunizmus Bűnei Alapítvány konferenciáján.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta:
aki nekünk parancsolgat, aki minket irányítani akar, aki zsarol vagy fenyeget, arra hallgatni nem szabad. Ez az a pont, amely a 20. században nagy problémát okozott
– mutatott rá, majd leszögezte:
a 21. században nem szabad teret nyitni külföldi ultimátumoknak, magyar érdekekbe való beavatkozásnak.
Rétvári Bence kiemelte: a nemzet legféltettebb kincse függetlensége, szabadsága, s amikor ez sérült, akkor mindig „nagy baj lett”.
Hangsúlyozta, a magyarok büszkék lehetnek, mert soha nem szavaztak bizalmat a diktatúrának, minden 20. századi szélsőséges ideológia „import ideológia” volt. Felidézte, hogy a „szenvedést, halált, nyomort és megaláztatást” hozó kommunizmustól is a külföldi nyomás miatt nem sikerült megvédeni az országot. A magyar emberek többsége sosem akart import ideológiákat – húzta alá.
Az államtitkár rámutatott, minden politikai iskola kihozhatja az emberből a jót is, rosszat is. Meg kell nézni, hogy az adott irányzat az együttműködést, a szeretetet, az alkotást tartja fontosnak vagy a gyűlöletet – tette hozzá. „Meg kell nézni, ki mosolyog többet, és ki gyűlölködik. Ki épít, ki rombol. Ki az, aki összefog, és ki az, aki szétver” – fogalmazott.
Rétvári Bence hangsúlyozta, az elmúlt 15 évben arra törekedtek, hogy a lehető legtöbb jót hozzák ki Magyarországból, legyen több munkahely, gyarapodjanak az emberek. Elmondta, hogy míg 15 évvel ezelőtt a gyermekvállalási kedv tekintetében Magyarország az utolsó helyen állt a 27 uniós tagország között, most a dobogó harmadik helyén áll ezen a listán, „nulla illegális migránssal”.
Felhívta a figyelmet, hogy
a közösségi médiában is külföldről próbálják befolyásolni, milyen információk juthassanak el az emberekhez. A tartalmakat ráadásul éppen azok igyekeznek manipulálni, akik „minket kioktattak sajtószabadságból”.
Átláthatóságra van szükség – jelentette ki az államtitkár, hozzátéve: meg kell védeni Magyarország függetlenségét. Hangsúlyozta: az a feladatunk, hogy minden befolyásolási, zsarolási kísérletet a lehető leghatározottabban elutasítsunk.
(Magyar Nemzet)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
