2026. március 21. - Benedek
Időjárás ikon 12° 11°
EUR 392.93 :
USD 340.23 :

Az MLSZ alelnökévé választották Szalai Ádámot

Csányi Sándor szerint a válogatott pedig kinőtte a Puskás Arénát

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) harmadik, utánpótlásért felelős alelnökének választották Szalai Ádámot a szövetség pénteki közgyűlésén. A Telkiben megjelent 64 küldött egyhangúlag szavazta meg a válogatott volt csapatkapitányának új megbízatását – írta az MTI. 

A 86-szoros válogatott Szalai Ádám azt mondta, a célja, hogy minél több fiatal kapjon lehetőséget az NB I.-ben, a külföldi bajnokságokban és a válogatottban. 

Szerinte a pályafutása során már sokszor bebizonyította, nehéz nála elérni, hogy feladja a kitűzött céljait. 

Csányi Sándor MLSZ-elnök megköszönte a korábbi válogatott csatár eddigi munkáját, és azt mondta: 

„Szalai Ádám munkája eddig is érezhető fejlődést hozott, és elsősorban azt várom tőle, hogy az utánpótlás-nevelés területén az eddigieknél is erősebbé váljon a szövetség és az államtitkárság közti együttműködés.” 

Szalai Ádám Marco Rossi szövetségi kapitány segítőjeként is dolgozik a válogatottnál, valamint a sportállamtitkárság felügyelete alatt működő Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet igazgatóhelyettese is egyben.

A közgyűlésen szintén egyhangúlag választották meg az elnökség tiszteletbeli tagjának Nyilasi Tibort és Berzi Sándort. 

A küldöttek elfogadták a 2025-ös szakmai és pénzügyi beszámolót, illetve a felügyelőbizottság jelentését is. 

Csányi Sándor elárulta, az MLSZ leadta a jelentkezését a 2028-as és 2029-es Konferencia-liga döntőjének rendezésére, amivel a Puskás Arénának – a 2020-as európai Szuperkupa-döntő, a 2023-as Európa-liga-döntő és az idei Bajnokok Ligája-döntő után – teljessé válna a palettája a nemzetközi színtéren. 

A válogatottra áttérve úgy fogalmazott, az szerinte mára „kinőtte a Puskás Arénát". A stadion befogadóképessége 67 155 fő, ám Csányi szerint 100-120 ezer jegyet is el tudnának adni a meccsekre, sőt néha ennél többet is. 

Úgy érzi, hogy a következő négy év izgalmasan alakul majd, és reméli, hogy a Nemzetek Ligájában a válogatott bebizonyítja, hogy ott van a legjobb 16 csapat között, az Európa-bajnoki selejtezőkön sikerül kiharcolni a továbbjutást.

#MLSZ #Szalai Ádám

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!