"És a jellemtelen szarok különlegesen megbecsült példányai a Hont által említett „lelkesedők”…
Az a párt, amelyik jellemtelen szarokkal nyomul, pont megérdemli a sorsát" - kommentálta Bayer Zsolt Hont András bejegyzését.
„A háború béke, az árulás büszkeség. Az egyik több száz milliót, a másik több tízmilliót kapott pusztán azért mert dékás.
De az a párt, amelyik jellemtelen szarokkal nyomul, pont megérdemli a sorsát. Az esetben az a különösen gusztustalan, hogy elvállalta a jelöltséget.
Azzal, hogy visszalép, a pártja nem tud mást indítani. Az pedig roppant jellemző, hogy kik lelkeskednek ezért. Fegyőr, mérővera, ld. még jellemtelen szar” - írta Hont András Facebook posztjában.
Annak kapcsán reagált Hont András, hogy visszalép a DK-s jelölt, Kopping Rita a kecskeméti központú Bács-Kiskun vármegye 01. számú választókerületében a tiszás jelölt javára.
Döntését azzal indokolja, hogy a Bács-Kiskun vármegye 01. számú OEVK-ban nagyon szoros eredmény várható, és „ilyenkor igenis számít, hogy hányfelé szakadnak a szavazatok.
Dobrev Klára szerint Magyar Péter zsarolással fenyegeti a jelöltjeit a visszalépések érdekében.
