Hogy pontosabb információkhoz jussanak, megkeresték a rendőrséget is.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság a válaszában azt írta a portálnak, hogy március 13-án érkezett bejelentés a rendőségre, amely szerint egy 35 éves somogyapáti nő három héttel korábban titokban megszülte gyermekét, a kisfiút egy plédbe csavarta, majd a csecsemő életét vesztette.
A nő ezután a holttestet a kukába rakta, amelynek tartalma azóta a szeméttelepre került
– írják.
Tájékoztattak arról is, hogy a rendőrök az édesanyát előállították, emberölés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.
Az ügyben az eljárást szakértők bevonásával folytatja a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.