Heves szóváltás alakult ki Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és a hazai baloldali sajtó képviselői között csütörtök este az Isaszegi Művelődési Házban.
Az egyik balos újságíró azzal vádaskodott, hogy ők (azaz a Fidesz) feszítettek ki egy ukrán zászlót a Tisza párt március 15-i gyűlésén, mire Orbán rákontrázott: feltette a Tisza pártosoknak azt a kérdést, hogy hogy a fenébe mentek be az Európai Parlamentbe ukrán pólóba?
Önök azért kapnak pénzt, mert az ukránpárti politikát folytatják”
– mondta.
Sarkadi Zsolt újságíró azzal érvelt, hogy a a Telexnek több mint negyvenezer ember adta az adója 1%-át, mire a politikus rátromfolt, hogy ettől függetlenül mégis ömlik hozzájuk pénz az Európai Bizottságtól és egyéb NGO-któl.
„Nem a két szép szeméért kapott pénzt. Ugyanis azok a szervezetek nem kapnak pénzt, nem támogatják az ukrán propagandát” – mondta, majd leszögezte: a Tisza pártot ugyanazok támogatják, akik a balliberális sajtót is.
Süketek párbeszéde”
– foglalta össze a csörtét Orbán Balázs.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
